- Tudom és kész!- válaszolt kurtán hősünk- Gyere ide Sochy légy szíves! Melyik iratokat vigyük el?- kérdezte Steal, és végigmutatott az asztalon lévő összes régi forráson.
- Én mit csináljak?- kérdezte Mák félően.
- Menj az ajtóhoz és nézd jön-e valaki!- adta ki a parancsot Steal.
- Oxi!- mondta Mák és odafutott, majd kidugta a fejét az ajtón.
- Ez az irat kéne!- mutatott Sochy Marcellus Aithiopiaka című írására- Talán még tudjuk valamire használni.
- Oké!- mondta Steal és elraktározta az iratot a táskába.
- Ez is kéne itt!- mutatott egy másikra Sochy.
- Miért? Ki írta azt? Miről szól?
- Ez csak egy töredék egy nagyobb terjedelmű műből.- emelt fel az asztalról Sochy egy másik agyagtáblát- Nincs meg az eleje… se a vége… nem tudom, hogy ki írta, de itt ír egy kulcsról! Egy kör alakú kulcsról.
- Mit ír róla?- hajolt Steal közelebb.
- Azt írja, hogy egy kulcs kell ahhoz, hogy a bejáratot, mely a… (itt megtört az írás) …városba vezet, megleld… De ez a szó, „bejárat” mást is jelen…
- Odanézzetek!- szakította félbe Mák Sochyt.
Az iratok elrakása után mindketten odamentek a sátor ajtajához és kinéztek rajta.
A szobor még mindig rombolt és az embereket üldözte. Mindenki őt lőtte, de valahonnan belelőttek egy páncéltörővel, ami szép nagyot robban, de a szobornak nem lett különösebb baja azon kívül, hogy megtántorgott egy kicsit. Inkább most még dühösebb lett és most már tényleg nem kegyelmezett senkinek.
Nem minthogyha eddig kegyelmezett volna bárkinek is!
Egy három-négy fős gyalogos alakulat szaladta a sátor felé.
- Most mi tévők legyünk?- kérdezte Mák és Stealre nézett segítségkérően.
- Nyugalom, nem ide jönnek!- mondta hősünk teljesen higgadtan és összébb húzta a sátor ajtaját, majd a sátor melletti járműre mutatott.
Mind a négy őr beszállt a dzsipbe, amin volt egy rögzített MG 42-es villámgéppuska. Beindították a kocsit és a szobor felé kormányozták a járművet, miközben az egyik tüzelt a gépfegyverrel.
- Ebből nem lesz semmi jó!- mondta Steal és a bika alakú edényekhez ment vissza.
- Úr Isten!- kiáltott Sochy és Steal felé fordult- El kell tűnnünk innen!- fogta meg hősünk kabátját Sochy, hősünk pedig két bika szobrot, majd mind a hárman kiugrottak a sátorból.
Pont időben, mert a dzsip éppen a sátorra esett és egy szép robbanással elkezdet égni, úgy, mint a sátor is, amiből jó sok cucc szétszóródott a robbanás hatására.
Hogy, hogy került oda?
Nos, hát a négy elszánt kamikáze gyalogos a sziklaszörnybe akartak beleugratni a dzsippel, de a sziklaszörny egyszerűen, alulról belebokszolt a járgányba, amitől az megpördült a levegőben és a sátorra esett, majd ott kigyulladt a sátorral együtt.
Így történt.
Nem máshogy!
- Steal…- mondta Sochy úgy, mintha magánkívül lett volna, a havas dombokra bámulva, a fénylő nyakláncát simogatva- …meg van!- pislogott Sochy és Stealhez fordult boldogan- A kulcs, amiről olvastam! Tudod?! Az előbb!- Steal bólintott- Az azok a körök, amiket ott összeillesztettünk!- mondta Sochy.
- Ez biztos?- kérdezte Steal és felmarkolta a hóból a bika edényeket a hátizsákjába- Honnan tudod?- kérdezte kíváncsian és Sochyra hunyorított.
- Csak… egyszerűen érzem! Nem tudom jobban elmondani! Érzem!- mondta Sochy és a nyaklánca most jobban kezdett el világítani- Menjél, az lesz az!- bátorította hősünket, de már megint a távolba bámult.
Steal elgondolkodott, majd a táskát becipzárazva, elindult a talapzathoz, hogy megszerezze a kulcsot, mert valahogy ő is azt érezte, hogy az lesz a megfejtés kulcsa.
De most szó szerint!
- Ti maradjatok itt!- fordult vissza Steal- Megértettétek? Egy nyikkanást se! Nehogy észrevegyenek titeket! Jó?- kérdezte, mire a heves bólogatás volt a válasz mind Máktól és Sochytól, aki már abbahagyta a távolba való bambulást.
Hősünk az ásatás felé fordult és arrafelé kezdett el kúszásban menni.
Az ásatáshoz ért.
Ott bent mindenki lövöldözött, miközben a sziklaszörny tombolt. Megfogta a létrát és lecsúszott rajta, majd a legközelebbi dobozhoz sietett. Ketten-hárman sietek el mellette, de észre se vették. Nagyobb gondjuk is volt hősünknél. Steal kikandikált a doboz mögül. Tisztán látta a célt. Elkezdett odafutni, de Corny megmarkolta a táskáját és hátra húzta. Azonban hősünk, azzal a lendülettel, amivel Corny hátra húzta, bemosott neki egy nagyot, amitől Simson a földre esett.
- Ezt Basmacskinért kaptad te szemétláda!- mondta hősünk és semmi mással nem törődve, a cél felé indult miután még kétszer-háromszor Corny hasába rúgott.
Golyók repkedtek a feje mellett, mindenfelé. Óvatosan kellett mennie. Még egyszer a szobor csapását is kicselezte, mert elesett egy mélyedésben és így az óriáskéz suhintása pont nem érte el. Viszont észnél kellet lennie, mert az orjás a lendületes kézcsapást követően majdnem rálépett. Szerencséjére arrébb tudott gurulni, és így nem préselte szét a szörny.
Most már szabad útja volt a kulcsig.
Odaért.
Leguggolt, és kiszedte a helyéről, majd elrakta a táskájába. De ekkor, szinte a semmiből, megmarkolta két őr. Mindegyik hősünk egyik vállát ragadta meg, és elkezdték Corny felé ráncigálni, miközben csúnya szeméremsértő szavakat ordítottak németül, amiknek idézésétől, most eltekintenék.
Különben nem is nagyon értettem.
Eközben, két nehézgyalogos kibiztosított két páncéltörőt és egyszerre tüzeltek. Az egyik lövés a szobrot a kezénél, a másik a hónaljánál találta el, amitől elvesztette egyensúlyát és hátradőlt.
Steal nem tudja, hogy az író mennyire a tenyerében tartja a kis pitiáner életét, ezért mikor a szobor keze az egyik, a teste pedig a másik őrre esett rá, és ő pont a felkar és a test között megúszta a csapást, az Istennek köszönte meg ezt a hihetetlen nagy szerencséjét, és nem az írónak.
Steal az ima elmondása után a szörny feje felé fordult, de észrevette, hogy a szörny hónaljánál van egy repedés, amiből olaj folyik, és szikrák pattognak, meg fémek csikorognak.
- Egy szobor hogy lehet, hogy fémesen csikorog és olajat izzad?- kérdezte magától, de eszébe jutott az, hogy ahol olaj és szikra van ott nagyon nem kéne lenni- De jó lesz nem itten’ lenni!- kiáltotta és átugrotta a kezet, ami már kelt is fel, az egész teremtménnyel együtt, majd a létrához rohant.
Elkezdett felmászni rajta, de a lábába kapaszkodott egy őr. Nem törődött vele olyan sokat, mert belerúgott az arcába, amitől eltört az orra és leesett a létráról. Így Steal előtt szabad volt az út Sochyékhoz. Hozzájuk rohant.
- Gyerünk, mehetünk innen!- mondta Steal és felkeltette Sochyt meg Mákot a földről, akik eddig onnan nézték az eseményeket.
- Mégis hova?- kérdezte Mák és hangjában heveny fontoskodás érződött úgy, mint Sochyéban, de ez övében inkább a félelem volt hangsúlyosabb.
- A gépre, amivel jöttünk!- mutatott a háttérben álló gépre Steal- Gyerünk!- mondta sürgetve Steal és mindannyian elkezdtek futni a repülő felé.
Pont jókor, mert a szobor most az ásatás mélyedéséből[1] kiütött egy hatalmas nagydarabot, ami az addigi várakozó pozíciójukra zuhant.
Az égő sátor felé futottak, azonban mikor, a sátor, még álló oldalához értek, a sarkon valaki kirakta a kezét fejmagaságba. Sochy ügyesen észrevette és lehajtotta a fejét, majd tovább futott, de Mák, meg Steal teljes erőből lefejelték, aminek köszönhetően hátraestek.
- Végre itt a bosszú ideje!- lépett egyet előre az, aki miatt Steal és Mák elesett, és így láthatóvá vált az egészen rusnya képe.
Sochy most megtorpant, és visszanézett.
Az egész ember úgy nézett ki, mint Arnold Schwarzenegger a Terminátor filmekben, mikor egy lángszóró szét égette az egész fejét.
De itt nem csak a fejét égette szét!
[1] Az ásatás három méterrel a felszín alatti szinten folyt. Valójából 2,78 méterrel, de engedelmükkel most is kerekítettem. Ezért volt ott a létra, hogy az igazi felszínre tudjanak az emberek közlekedni. (Ha ez eddig még nem lett volna tiszta! Ha, meg igen, akkor ügyes volt!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése