14. Fejezet: …újból pusztul 5.rész

- Na, majd hazafelé elmesélünk mindent, de jobb lesz elhúzni a csíkot!- kurjantotta Mák és segített Sochynak Stealt cipelni.

- Gyorsan! Le a lépcsőkön!- kiáltotta Mák, mire a körbe-körbe repkedő kövek által keltett szél lefújta hősünk buksijáról a kalapot.

- Basszus!- kapkodott a kalap után hősünk.

- Ne törődj vele! Hagyd a csudába! Csak menjünk!- kiáltotta Sochy és elindultak lefelé.

Épp időben, mert az örvény hatására, a még épen maradt templom is kezdett építőelemeire bomlani, valamint az oltár helyére egy iszonyatos nagy szikla csapódott be, ami mindent letarolt ott.

- Na, szóval, akkor mi is történt, míg én aludtam?- kérdezte Sochy a lépcsőket szedve.

- Nem aludtál… kedvesem! Hanem meghaltál! Nur-Salat életre kelt… és elvette az életedet… a nyakláncodba zárta, ami aztán elvett!- kezdte a rövid történetet Mák- Simson és a többi náci… félisten lett- lépett egy nagyot Mák.

- Bementek egy időgépbe… amit elindítottak. Nur-Salat megsemmisült és elrontottam az időgépet… ami szétrobbant és emiatt kezdődött el ez az egész…- folytatta Steal és ő is a talpára állt és rásegített a menekülésre

- Úgyérted a város újból pusztulása?

- Ööö… Igen!

- Jó!- mondta Sochy és leértek a lépcsőkről.

- Abba az irányba!- mutatott Mák előre, a dzsip felé.

Futottak.

Ahogy tudtak.

A föld is megremegett, majd egy hatalmas földdarab, amit a szél markolt fel, nekivágódott, a várost felülről beburkoló, megszilárdult, vulkáni eredetű kőzetnek, ami megrepedt, majd egy kis idő után behorpadt.

Víz ömlött a városra, ami még mindig örvényszerűen pusztult. Hőseink beszálltak a dzsipbe és padlógázzal a kijárat felé irányították a gépet.

A háttérben, most omlott össze az utolsó templom is, aminek az eltakarítását a beömlő víz folytatta. Valamennyi ház is felemelkedett a felszínről, és azok is örvényleni kezdtek a levegőben. A dzsip most kikerült egy nagyobbacska sziklát és folytatta az útját. Ezután haladtak át a hídon, ami mögöttük, egyből egy nagy találatot kapva, darabjaira esett szét. Mögöttük a szél már az utat is bontotta, amihez hozzájárult a vészesen közelgő víz is. Újból kikerültek egy feléjük száguldó sziklát, majd egy éles jobb kanyar és egy ugyanilyen bal után meg is érkeztek a kapuhoz. Megkerülték a szétlőtt bikafejű óriás szobrot, majd leparkoltak. Be sem húzták a kéziféket, egyből a legközelebbi tengeralattjáróba masíroztak be. Mák rátekerte a biztonsági zárat a tengeralattjáróra és a pilóta székbe ült.

- Tudja valaki, hogy hogyan kell ezt a masinát vezetni?- kérdezte feszülten és az ablakon az összeomló városfalra pillantott.

- Engedj ide!- szólalt meg Sochy és arrébb lökte Mákot, majd kezelésbe vette a gépet- Merülünk!- mondta, miközben megnyomott néhány gombot, és tényleg elkezdtek elmerülni.

Még pont időben, mert a hatalmas barlang teljesen beomlott, utat engedve a tengernek, hogy eltakarítsa sodrásával a korai, bár fejlett civilizáció eddig még fennmaradt nyomait.

A kis gépezet, végig kacskaringózott az idevezető alagúton, majd a nagy sziklánál épségben kiértek.

Visszatekintve, látták, hogy a beszakadt tengerfenék alatt még mindig tart az örvénylés, aminek köszönhetően egyszer csak beomlott a tengerfenék egy, jó része. Ekkor meg szűnt az örvénylő mozgás és így minden por, iszap, mozgatható szikla a város volt helyére esett, eltakarva örökre a nagy civilizáció utolsó maradványát.

Egy nagy csobbanással a felszínre értek. Nap világított be az abalkon. Szinte elvakította hőseinket. Kinyitották a biztonsági ajtót, majd friss óceáni levegőt szippantottak az orrlyukaikon keresztül a tüdeikbe.

- Megúsztuk!- mosolyodott el Mák- MEGUSZTUK!- kiáltotta örömében- HÚHÚÚÚ!!! EZ AAAAAZZZZ!!! JJJJEEEEEAAAAA!!!

Azonban egy hajó tűnt elő a semmiből.

Az a hajó, ami Papoló hajója mellé úszott.

Hőseink visszafogták magukat. Csendben maradtak, de ennek ellenére megállt előttük a hajó.

Nem volt a fedélzetén senki.

- Nincs senkise a fedélzetén! Egy üres hajó!- mondta suttogva Mák barátainak.

De nem tudta azt, hogy mennyire tévedett.

Egyszer csak a félig terminátor alakja jelent meg a hajó orrában.

Halfmann volt az!

- EZZEL, VÉGE!- kiáltotta és előrántotta az atomfegyverét, ami a karjára volt rögzítve (csak úgy mellékesen közöm, hogy a fegyver kétszer akkora volt, mint maga az ember) két övvel, és becélozta vele hőseinket- Pápá!- mondta vidáman, de valaki hátulról fejbe kólintotta egy vasrúddal, és teljes erőből nekidobott egy vasmacskát, amitől Halfmann elvesztette az egyensúlyát és bele esett a tengerbe.

Mivel fémből volt, és a fémnek nagyobb a fajsúlya, a nejlonnál, elsüllyedt és megszűnt létezni, mivel berozsdásodott az egész teste, a még érintetlen tüdeibe víz került, valamint az áramköreit szétvágta a víz.

Hőseink most újból a hajóra néztek. Papoló bukkant elő, azon a helyen, ahol az előbb Halfmann fenyegetően állt.

- Úgy gondolom, hogy mivel üres volt ez a hajó…- nézett körbe Papoló a hajón- …elfoglalhatom.- mondta és a zsebéből kihúzott egy „Papoló hadihajója” című kis vöröses-kék zászlót és kifeszítette. Ekkor hőseink felé fordult- Kéne egy fuvar?- kérdezte és viccelődve rájuk mosolygott.

Kőseink elnevették magukat, majd Steal és Sochy visszahuppantak a tengeralattjáróba, mialatt Mák segített Papolónak a hajót a tengeralattjáróhoz navigálni.

- Tudod… örülök, hogy itt a… a vég küszöbén… mellettem voltál!- nézett Steal üveges szemmel Sochyra és elpityeredett.

- Én is örülök Steal!- fordult Sochy Stealhez és megcsókolta.

Hősünk nem tudott egy szót se szólni, csak tágra nyílt szemekkel nézte a nőt, majd becsukta szemeit és visszacsókolt.

- Istenem!- mondta Steal a csók után- Az életemnek remek a szereposztása!- nézett Sochyra hősünk- Csak egy a baj!- mosolyodott el és átölelte Sochyt, úgy, mint ahogy még sose- Nem ismerem soha előre a sztorit!

14. Fejezet: …újból pusztul 4.rész

- Na, mi van? Talán vérzik a picike baba orra?- kérdezte Simson gúnyolódva hősünket, és oldalba rúgta, ugyanúgy, ahogy ezelőtt nem sokkal hősünk is tette.

Steal megpördült a levegőben és a legfelső lépcsőre esett egy nagy puffanással.

Nem bírt felállni.

Steal összeszedte újból az utolsó csepp erejét is, mert tudta, ha most nem hal meg akkor ebben a könyvben soha. Simson odalépegetett mellé, azonban ez az idő elegendő volt Steal számára, hogy bátorságtól illuminált állapotba kerülve, egy harci kiáltással átugorja Simsont és így mögé kerüljön. Az egyik kezével megfogta Corny kezét és egy jól irányzott rúgással eltörte a könyökét.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!- ordította Simson.

- Tudod, te mocskos rohadék! Rád, csak a kannibálok mondták volna, hogy jó ember voltál!- mondta hősünk és eltörte az ellenkező lábát Simsonnak, majd az istenítő szerkezetbe hajította, ami be is kapcsolódott.

A fémkarok körbeforogtak, a gép alján lévő kristály pedig áramot vezetett Simsonba. Újból felfénylett Simson teste és az eltört csontjai beforrottak. Simson felkelt és az ég felé nézett, kitárva a kezeit.

- IIIIIGGGGGEEEENNN! Még jobban fogok hasonlítani az Istenekhez! HHHHÁÁÁÁHÁHHHÁHÁ!- nevette el magát, de ekkor észrevette, hogy a kezein gennyes hólyagok nőnek- Mi ez?- kiáltota rémületében- Mi történik?- kérdezte, és érezte, hogxy a bőre ragadósabb lett.

Az ujjai elfolytak, alsó állkapcsa, pedig elvált a felsőtől, úgy, hogy azt már csak a nyálkás bőre tartotta egybe a koponyájával. Orra is elfolyt, a fején az erek kipukkadtak, a gennyes foltok a bőrén összefolytak, arcán a hólyagok mindenfelé mászkáltak, a füle a járomcsontjára csúszott, a másik meg már a lábára pottyant. Egy végső pillantást vetett hősünkre és elkiáltotta magát.

- Ezzel méééggg nnnnííínnnnnccccssssss vvvvvééééégggggeeeee!!!!- folyt szét az egész teste és a ki nem pukkadt hólyagok most szétrobbantak.

- Ezt azokért kaptad, akiket megöltél!- mondta hősünk és kifújta magát, majd összeroskadt.

Mák odafutott.

- Máák!- köpött vért hősünk és a mellé térdelő barátjára nézett- Mégis, mi a francot csináltál?- kérdezte számonkérően és Mákra pillantott bevérzett szemeivel.

- Ööö…- kereste a zavartan a gondolatait Mák- …szurkoltam neked!- válaszolta derülten, de ekkor a másik zikkurat a felénél megrepedt és beomlott.

A szél több kőtéglát felkapott, és a templom körüli orbiton keringette. Hősünk nem látott még ehhez foghatót. A zikkurat félig magábaroskadt, miközben egy forgószél a magasban több száz kődarabot keringetett, előre kiszámíthatatlan pályán. Olyan volt, mintha egyszerre egy feketelyuk vonzereje, és egy forgószél viaskodott volna a zikkurat alapanyagain egymással.

- Mák fogd ezt!- adta oda Steal Sochy nyakláncát Máknak.

- Hogy szerezted meg?- kérdezte csodálkozva Mák és elvette hősünktől a láncot.

- Mielőtt… a… másik zikkurat tetején lévő vízgömbbe löktem volna Nur-Salatot…- kapkodott levegő után- …megfogtam a nyakát… és letéptem róla! Persze ezt akkor a forgatókönyvíró nem írta le, hogy izgibb legyen a történet további része!- jegyezte meg melékesen Steal, és ekkor, közel hozzájuk egy, két tonnás kődarab csapódott be a templomuk oldalába, ami egy nagy robbanással újabb kövekkel gyarapította a magasban forgó kövek társaságát- Azt mondta Nur-Salat… hogy…- vette nehezen a légzést hősünk- …hogy ebben van Sochy lelke!- nyelt egy nagyot hősünk- Menj… és éleszd fel!- nyögte Steal és minden bizodalmát Mákba fektetve megfogta Mák kezét, remegő és vérző kezével.

Mák szónélkül bólintott, majd Sochyhoz lépett, és a kristályt a nő fejére rakta.

Nem történt semmi. Ezután megpróbálta a kezeket.

Semmi.

Zavarodottan nézett körbe, majd utolsó lehetősségként a nő dekoltázsára helyezte.

Most sem történt semmi.

- Steal!- kiáltotta aggódva Mák- Nem működik!- mondta azt a mondatot, amit Steal nem akart most hallani.

Ekkor megint megrepedt a másik zikkurat és a templom alja is kezdett összeroskadni, miközben egyre több kő szabadult el, átadva magukat a szél keringető erejének.

Hősünk csalódottan lehunyta a szemét. Nem akarta elhinni, hogy nem működik. Nyelt egy nagyot, erőt vet magán és végül feltápászkodott és Sochyhoz indult.

Pont időben, mert egy újabb több tonnás szikla pont odacsapódott be, ahol az előbb még hősünk elernyedten pihente ki a harcokat.

A feketelyukra hasonlító effektusnak köszönhetően, a mellettük lévő templom már teljesen összeomlott. Azonban ekkor nemhogy megállt volna az összeomlás és a kövek repkedése a magasban, hanem továbbterjedt a város többi térségére, ahonnan a szél új kődarabokat szakítva ki, bővítette kőzetleltárát. A talaj, is kezdett építőelemeire bomlani, mert a magába roskadt templom körül, egy örvényszerű, táguló erő, szétdarabolta a kirakott talajt is. Ekkor egy újabb nagy szikla, el csapta az istenítő gépet, meg az oszlopokat is.

Máknak és Sochynak szerencséjük volt, hogy nem esett rájuk egyetlen egy kődarab sem. Talán a véletlen, talán nem, de ez most senkit sem érdekelt. Steal nehézkes léptekkel, bár a szél segítségével, Sochyhoz sántikált, majd egy nagy huppanással elterült mellette. Mák hátrébb húzódott. Hősünk megfogta a nyakláncot és Sochy nyakára helyezte. Rákötötte. Ezután hősünk a kezét a nyakláncra rakta, ami egyből felvillant.

Steal keze odaragadt a nő nyakára. Nem bírta elrántani onnan, akárhogyan is próbálta. Kezén az ütő- valamint a gyűjtőerei, mind kidudorodtak, ami végül az egész testére kiterjedt. Feje piros lett. Szemei, fel-fel akadtak, majd a szarvacskái elkezdtek visszanőni a bőre alá.[1] Steal egész testén egyfajta elektromos hullám vonult végig, ami Sochy nyakánál tartott kezében végződött, de a hullám a nőbe is áthatolt. Steal nem kapott levegőt. Bármennyire is próbálta, nem ment. Úgy érzett, mintha elesett volna a bicikliével, és a kormány olyan rossz helyen vágódott volna a hasába, hogy akármennyire is legyezte volna magát a kezeivel, és próbálta volna a levegőt beszívni a tüdejébe, a légnemű anyag megmakacsolta volna magát. A nyaklánc vakítóan felfénylett. Hősünk arcán egyre több seb jött létre, annak ellenére, hogy senki sem bántotta.

De nem csak az arcán.

Az egész testén!

A fényesség elhalványult. Hősünk erei visszanyerték eredeti méretüket. Tüdeje kitágult, utat engedve a levegőnek, hogy életben tartsa hősünket. Steal elrántotta a kezét, azon nyomban, amint azt érezte, hogy eltudja. és hanyatt fekve Sochy mellé vágódott. Annyira elgyengült, hogy alig bírta a szemét is nyitva tartani. Ezért be is csukta.

Mák Sochyhoz hajolt és megmérte a pulzusát. Nem változott semmi. Sochy ugyanolyan mozdulatlanul feküdt ott, mit az elmúlt oldalakon.

- Steal…- mondta sírásra görbült szájjal Mák- …azt hiszem… nem használt.- szipogta és ő is hátradőlt keservében.

Steal könnyes szemekkel szipogott kettőt, majd férfiasan elsírta magát.

- Steal?- kérdezte egy erőtlen női hang.

Hősünk és Mák, mintha angyalszót halottak volna. Nem hittek a füleiknek. Csodálkozva pillantottak Sochyra, aki most hősünk felé fordította a fejét erőtlenül.

- De jó hogy visszajöttél!- ölelte át a nőt Steal, és a hajába törölte a könnyeit, meg az orrából kifolyó trutyit.

- Én is örülök!- tért már jobban magához a főhősnő- De mi történik itt?- kérdezte Sochy és az összeomló épületekre nézett, meg a levegőben keringő sziklákra, amik közül most több bele is csapódott a zikkurat oldalába. Az egyik még félelmetesen közel hozzájuk. Levitte a templom egyik élét.

- El kelé tűnnünk innen!- mondta teljesen okosan Steal és óvatosan felállt, bár rettentően fájt mindene.

- Úr Isten! Steal! Te vérzel! Egyáltalán van olyan négyzetcentimétered, ami nem vérzik?- fogta meg Steal kezét Sochy, aki már sokkal jobban volt, és aggódva hősünkre pillantott.

- Talán akad néhány centi…- mondta mosolyogva hősünk és feltápászkodott.

---

[1] Mivel hősünk is bement az istenítő gépezetbe, és félisten lett, két picike kis szarvacska nőtt a homlokára úgy, mint mindenki másnak, csak ezt eddig úgy gondoltam felesleges megemlítenem.

14. Fejezet: …újból pusztul 3.rész

Valószínűleg azt akarták megszerezni a nácik, azért futottak annyira a fekete úton.

Steal nem tudta kivenni pontosan, hogy mi az, ami ennyire fénylik, de valahonnan az a gondolata támadt, hogy emberfiának nem kéne azt soha megtudnia.

Ekkor valaki megszólította.

- Steal! Steal! Ejnye! Ejnye!- mondta egy hang dorgáló hangnemben.

- Ki vagy?- kérdezte hősünk megijedve és körbenézett, de nem látott senkit.

- Hát, nem ismersz meg?- kérdezte csalódottan a hang.

- Apa?- kérdezet bátortalanul hősünk.

- NEM! Az életbe is! Az Isten vagyok! Különben is, apád Angliában van, az Oxfordi Egyetemen, óraadó professzorként!

- Ja, bocsika.

- Steal!- sóhajtott egyet az Isten- Nem hagyhatod, hogy megszerezze bárki is a teremtés doktrínáját. Hogy hogyan is lettetek… Ennek még nem jött el az ideje!- tartott hatásszünetet az Úr- Látod ott, a sötét alagút végén, a kezemben azt a fényt?

- Az a te kezed?- kérdezte csodálkozva hősünk.

- Nem! Hát persze, hogy nem! Az csak egy vizuális effekt! De fogd úgy fel, hogy igen! Az az Én kezem.

- Hogy hogy akkora?

- Ááááájjjj! Jaj, Istenem, segíts! Ja, hoppá… de hisz az Én vagyok! Hihi! Na, majd egyszer elmondok mindent a kezekről, és a nagyságuk-ról! Most mással kell foglalkoznunk! Ott van az a fehér, fénylő dolog a kezemben!

- De, hisz az előbb mondtad, hogy az nem is a Te kezed, hanem csak egy vizuális eff…!

- ÁÁÁÁÁÁÁ!!! Igen! De… Kuss legyen má’!

- Oké! Értem én! Igen?

- Na szóval! Először is, NE pofázz bele, mikor Én beszélek!

- Oké!

- Mondom NE!!!

- Jó!

- Ez reménytelen!- nyilatkoztatta ki az úr és hangjában néminemű lemondás hallatszott- Na, idefigyelj!- komorult el a hang- Azt a fényességet kell megvédened! Az a teremtés doktrínája. Siess, mert lejár az időd, mert hamarosan odaérnek a katonák és megszerzik a tudást! Utad és küldetésed még nem ért véget! MOST AZONNAL HÚZD KI A FEJED ÉS MEGNELÁSSAM A RUSNYA KÉPEDET TÖBBÉ, IDŐ ELÖTT!

Stealnek a katonaalakok, feketés-zöldes füsté párologtak el, majd ahogy egyre távolabb került tőlük, egyre nehezebb lett a feje. Ez talán azért is volt, mert a cseppfolyós halmazállapotból szilárd halmaz-állapotúvá változott vissza hősünk feje és kirántotta a vízgömbből. Mivel az időgép semmilyen kapcsolatban nincsen a vízzel, csak a látványa rendkívül hasonlít egy folyamatosan forgó vízgömbre, ezért hősünk feje és kalapja száraz maradt.

Nur-Salat kicsit megijedt, hogy eddig, miért nem tudta az egész félisten-hősünket a vízgolyóba tuszkolni. Steal, miután kirántotta a fejét, egyből az istennőre nézet. Szemeiben nem volt félelem. Sőt a bátorság fénye pislákolt. Nur-Salat az utolsó módszerét szerette volna bevetni. Azt, hogy eltátja a száját és letépi hősünk fejét a helyéről. Már el is kezdte eltátani magát, és a fogai is már kibiggyedtek, mikor Steal megperdítette maga körül a harapós nőt és bevágta a vízgömbbe az egész női alakot. Azonban ott még megfogta a nyakát, de mikor észrevette, hogy az istennő célpontja a karja, egy nagy ütéssel végleg eltüntette Nur-Salatot az időgépben.

Steal kifújta magát és nagyokat lélegezve a gömb előtt állt. Kimerült volt. Ekkor, mikor már valamennyire biztonságben érezte magát, a gömb, szikrázni kezdett, és kinyúlt rajta egy démoni kéz.

Steal tudta jól, hogy kihez tartozik. Nur-Salaté volt. Még onnan is vissza akart térni.

- Ennyi!- törölte le a vért az álláról hősünk- Onnan már nem jössz ki élve!- fújta ki magát Steal- Kész!- vett egy mély lélegzetet, és ebben a pillanatban Nur-Salat feje már kezdett körvonalazódni az eseményhorizonton kívül- Vége!- kiáltotta és belerúgott a pörgő csillagkaput tartó kőhengerbe.

Nur-Salat sikított valamit, és visszaalakult a feje és a keze folyékony állagúvá és eltűnt a gépezetben. A kőtengely a rúgás hatására, eldeformálódott és szétrobbantotta az időgépet, megsemmisítve az összes ellenségeket, akik a gépben voltak.

Az explózió olyan hatalmas erejű volt, hogy hősünk a löket hatására a másik templom, felé kezdett el száguldani. Azonban, még el sem érte a zikkuratot, mikor Sismon oldalról nekicsapódott és együtt ketten meteorszerűen belecsapódtak a templom egyik oldalába, majd a röppályát módosítva, végigszántották a zikkurat egyik oldalát.

Eközben, a másik templom megremegett. A tetején lévő, felrobbant szerkezet egy önmegsemmisítő folyamatot indított be. A zikkurat teteje szabályszerűen magába roskadt. Olyan volt, mintha a templom belseje egy feketelyuk lett volna. Itt arra próbálok célozni, hogy úgy vonzotta a tárgyakat magába, mint egy feketelyuk. Most eltekinthetünk az idő torzulásától, hisz a templomban nem pont egy feketelyuk volt, jól is néztünk volna ki, hanem egy olyan vonzóerő középpontja, minek hatását a feketelyuk örvénylő vonzerejéhez hasonlítottam.

A kráterből Simson kelt fel először. Hősünk egyenlőre eszmélet vesztve feküdt Corny lábainál. Simson erőt gyüjtött egy újabb áramozásra, mikor eszébe jutott, hogy rosszabb is van a gyors halálnál. Az, amikor a barátaidat látod meghalni, és semmit sem tehetsz értük, hogy megmentsd. Simson elmosolyodott, majd megfogta hősünk grabancát és felhúzta az oltárig. Ott pedig lehajította a földre. Ekkor már kezdte visszanyerni a tudatát és óvatosan pislogni kezdett. Simson elmosolyodott és a másik két túszt kereste szemeivel. Sochyt meg is találta, de Mák eltűnt.

Steal nagy nehezen feltápászkodott, egy oszlopsegítségével és Cornyra pillantott. Simson Sochy kihűlt teste mellett guggolt és nevetett. Hősünk nem tudta, mire készül Corny, de megfogadta magában, hogyha egy ujjal is hozzá mer érni Sochyhoz, megöli.

- Oh, nézda!- markolta meg Sochy kacsóját és felemelte- Tán nem meghalt szegényke?- kérdezte a nő kezével játszva- Kár érte! Pedig én is úgy eljátszottam volna vele!- mosolyodott el Simson és körbenyalta ajkait- Mi lenne, hogyha megrecsizném a gerincét? Úgy is meghalt már!

Steal nem tűrte tovább a hullagyalázást. Összeszedte minden eddig még fel nem használt, dugihelyen raktározott erejét és Simsonnak ugrott.

Hősünk jól időzített, mert egyből egy gyomros rúgást adott Simsonnak. Gonosz hősünknek ez eléggé fájt, ezért vissza lemondott a hullagyalázásról és helyette visszaütött. Azonban Steal kitért az ütés elől és a támadást indított kéznek, megfogta a csuklóját, meg a könyökét és ellentétesen kezdte el kifeszíteni Simson kezét. Corny nem bírt semerre se mozdulni, annyira feszesen tartotta hősünk a vállát. Azonban egyszer csak Simson nekifutott, egy közelében lévő kőoszlopnak, mint akár Neon a Mátrixban, és így kicsavarta a szorításból a kezét, és Steal háta mögé került. Hősünket a tarkójánál fogva az oszlophoz nyomta. Steal, mikor Corny szorítása engedett, váratlanul megfordult, majd megfogta Simson fekete egyenruháját és jó erősen az egyik oszlopnak vágta, úgy, hogy szét is törött a tartó pillér az ütés hatására.

- Ha meg tanultál volna nevetni saját hibáidon, akkor igazán vidám életed lett volna!- mondta Steal és Simsonba rúgott, aki ennek köszönhetően gurult egyet a földön.

Ekkor egy nagy robajjal, a másik zikkuratból néhány nagyobb kődarab szabadult el és a levegőben keringeni kezdtek, mintha egy hatalmas erejű forgószél karolta volna fel őket. Néhány másodperc múltán megváltozott a kőtömbök számaránya. Kábé a tízszeresére, ami eléggé nagy növekedés volt, egy-két másodperc alatt.

Mák pont ekkor bukkant fel, a lépcsőket mászva.

Hogy hol volt eddig?

Miután Mák belátta, hogy nem tud semmit se tenni Sochyért, bár szájon át lélegeztette, szívmasszást is adott neki, de egyikse használt, lement a zikkurat aljához, és előregondolkodva, beüzemelte a még ép dzsipet, majd feljött Sochyért, hogy azért meglegyen neki majd, a kinti világban, márha eljutnak oda, a tisztes temetése.

Simson kapva-kapott az alkalmon és, mikor Steal figyelme lelankadt, odagurult Mákhoz és az állánál, fojtásra készen Steal felé fordult.

- Válassz! Te… vagy a barátod!- kiáltotta Simson és jobban magához szorította Mákot.

Steal felemelte a kezét és szónélkül megfordult. Csak erre várt Simson. Mákor félre dobta és felugrott a levegőbe, majd egy két talpas ütést mért hősünk koponyájára. Steal a rúgás hatására előre elesett, aminek következtében beverte az orrát a kövekbe. Hősünk letörölte a vért a szája felett és a földre hajította. Hátára fordult nehézkesen és Simsonra nézett, aki most mellé állt, dühben égő szemeivel.