Kínos csend.
Senki sem szólalt meg.
Steal és Lévis között kissé feszült helyzet alakult ki, hisz Steal vagy elnézi ezt és akkor a többiek se fognak leckéket írni, vagy nem nézi el és büntetőt ad Lévisnek.
Közelhajoltak egymáshoz.
Steal a padra nehezedett.
Lévis is.
Mindketten egymásra hunyorítottak.
Farkas szemet néztek, aztán kidobták a preparátumot az ablakon.
Valakinek fel kellett oldania a problémát. És itt most nem a familiárisan hiperpigmentált emberegyedekről beszélek, ahogy a sósavban oldódnak…
- Nos…- kezdte el hősünk- …elmeséltem-e már azt a történetet, mikor még én is ilyen buta és ostoba gyerek voltam…- ekkor Lévisre nézett- …mint ti?- egyenesedett ki Steal, de még mindig a padra támaszkodott- Nem akartam bemenni fizika dogát írni és felhívtam az iskolát…- tett egy-két lépést a tanári asztal felé.
- Még nem!- mondták a tanulók hullámozva.
- Tizenvalahány éves lehettem és felhívtam az iskolát, hogy megmondjam, hogy nem fogok menni.- támaszkodott a tanári asztalhoz hősünk- A hívásomra a titkárnő válaszolt:
- Segíthetek?- kérdezte a titkárnő.
- Igen Asszonyom!- mondtam krákogva, hogy kissé öregebbnek hasson a hangom, mint amilyen valójában- A fiam halálos beteg lett és emiatt nem tudja ma a harmadik órában megírni a fizika dolgozatát.- hazudtam és a telefont eltartva a markomba nevettem.
- Az jó hír! Ööö… úgy értem rossz! De, megtudhatnám, hogy kivel beszélek?- kérdezte a titkárnő.
- Hát az apámmal!- mondtam, de mikor rájöttem, hogy egy oltári nagy hülyeséget mondtam, lecsaptam a telefont.
- Akkor ön is egy rossz gyerek volt, Mr. Steal! Nem?- kérdezte Lévis vidámabban.
- Há… khm… az most itt hót mindegy Mr. Lévis!- fordult Steal Lévishez- Nem számítom ezt a hiányát, ha…- gondolkodott el Steal- …ha kijön és időrendbe rakja a nyílhegyeket!- terelte át a szót egy másik témára Steal.
- Jól van!- nyelt egy nagyot Lévis- Miért is ne?- válaszolta és a tanári asztalhoz lépegetett, amire Steal a táskájából egy kipárnázott, üvegtetős dobozt helyezett.
Steal a dobozra mutatott, majd megtörölte az üvegtetőt, hogy csillogóbb legyen a doboz teteje.
- Rakd őket időrendbe és mondjad az indokaidat!- szólalt meg Steal és újból a dobozra bökött.
- Ez a legidősebb… aztán ez.- mutatott a tárgyakra Lévis és Stealhez fordult- Úgy gondolom, hogy az indiánoknak kezdetben eléggé embrionális eszközeik voltak, és ahogy az idő tovaszállt, egyre fejlettebbek lettek ezek is. Ezért a következő ez aztán ez, meg ez itt…
- Igazad van! Leszámítva azt, hogy a „legidősebb”-et- vette fel a dobozból- tegnapeste pontosan 23:61 kor készítettem. De ne is foglalkozz vele!- legyintett hősünk.
Az osztályban mindenki nevetni kezdett. Néhányan még könnyeztek is a nevetéstől.
- Ez nem ér! Azt mondta a Professzor Úr, hogy ezek mind igazi nyílhegyek!- pirult el Lévis tenyere, mert ő nevetés helyett mást csinált…
- Hmmmm…- gondolkozott el Steal- …hazudtam!- jelentette ki könnyelmű egyszerűséggel- Hihihii…- nevette el magát hősünk- Kérlek, tartsd észben, hogy az indiánok se tudtak jól focizni, ugyanúgy ahogy a mai fiatalok se tudnak!- mondta Steal nagyon bölcsen.
- De, Tanár Úr, ez hogy jön ide?- kérdezte Lévis értetlenkedve.
- Nos, az égvilágon sehogy! De nagyon érdekes!
- Elnézést!- nyitott be a terem ajtaján egy idegen[1], aki eddig az ajtó előtt hallgatózott- Elnézést!- ismételte- Én egy bizonyos Indiana Jonest keresnék. Az mondták nekem, hogy itt találom.
- Ööö…- nézett körbe hősünk- …én Stainless Steal vagyok. Indiana Jones, meg csak egy kitalált mesehős! Nem létezik!
- Nem létezik, hogy nem létezik!?- állt fel ijedtében egy tanuló, de egyből vissza is ült, mert az egyik társa visszahúzta.
- Teljes mértékben biztosíthatom, arról hogy nincs! Az igazság az, hogy Spilberg és Lukász rólam vették az ötletet, a mesehős kitalálásához! Nomeg a kalapomat is! Amiért még nem pereltem be őket, de nagyon gondolkodom rajta… Na, de ezt most hagyjuk, mert hosszú történet…- nézett a tanulókra Steal.
- De ön karcológus? Nem?
- Igen, az vagyok és próbálnám az órát végigtartani!- nézett hősünk kicsit rosszallóan a látogatóra, aki csak most jött be teljes egészében a terembe.
Hősünk a gyerekekhez fordult és folytatta a tananyag leadását.
A látogató levette a kalapját és a fogasra dobta nagyolva, de leesett róla.
- Basszus!- kiáltott fel halkan, és felvette a kalapját a földről, majd újból a fogasra dobta, de ezúttal is leesett.
Kicsit idegesen körbenézett, elmosolyodott, majd magának mondott valamit és lassan felvette a kalapját a földről. A fogasra helyezte óvatosan, nehogy még egyszer leessen.
Azonban pont arra a fogasra rakta a kalapját, ami a múlt héten eltört, és a tettes csak úgy simán visszaillesztette a fogas gombját, amit így csak a szálkák kavalkádja tartott a helyén és már nem bírt el több súlyt.
A kalap ismét a földre esett. Az osztály halkan elröhögte magát.
Az idegen pipa lett.
Persze képletesen értve!
Most valahogy nem úgy festett, mint egy tiszteletet és félelmet követelő ember. Inkább olyan volt, mint egy pancser, aki azért született, hogy egész életében ilyen apró-cseprő dolgok keserítsék meg a mindennapjait. Most a földön lévő kalapjához lépett és háromszor rátaposott.
De tiszta erőből.
Mikor már kellőképpen lapos lett, felvette a földről, leporolta, majd berakta a kabátja zsebébe és kezeit is ott hagyta.
- Lévisen kívül más vállalkozó?- kérdezte hősünk az osztályt.
A látogató nekidőlt a falnak és ránézett a nyílhegyes dobozra.
- Jobbról az első egy igazi, a következő egy kínai másolat, köhüm a másik nem is nyílhegy, hanem egy magazinból kivágott kőbaltakép. A harmadik is igazi másolat. A negyedik igazi, valamikor a 16.-ik században készülhetett és az összes többi csak másolat!- mondta az idegen érces hangon és köhintett egy sárgászöld váladékkal telit.
- Lenyűgöző!- tapsolt Steal- El sem merem hinni, hogy kitalálta! Netán ön is karcológus? Vagy csak egy túlkoros diák, aki még mindig idejár és elkésett az órámról?!- kérdezte Steal.
- Corny Simson vagyok… de ahelyett, hogy ezt firtatnánk, be tudná azonosítani ezt az igen ritka, feltételezésem szerint ősi kulcsot?- kérdezte Simson és kihúzott a Colombo-kabátjából egy 3A-s elem nagyságú tárgyat, amit különleges, tekergő hullámok díszítettek, és az egyik vége két háromszögben végződött.
Lépett egyet és odaadta Stealnek.
Pont ebben a pillanatban lett vége az órának. Az összes tanuló felkapta az iratait, füzeteit, majd kiszaladtak a folyosóra, hogy időben odaérjenek a következő órára, ami a legalsó emeleten volt a 121-es teremben.
- Nem mondom azt, hogy meg tudom megcsinálni, de… megpróbálom!- mondta hősünk amíg az egyik ablak felé fordult, hogy jobban láthassa a tárgyat a napsütésben- Lehet, hogyha itt hagyná egy éjszakára, akkor talán többet tudnék mondani.- válaszolta Steal, amíg a kulcsot bámulva forgatta azt a kezében.
- Nem probléma! Majd visszajövök érte Mr. Stainless!- mondta Simson, de mire Steal visszafordult hűlt helyét találta Cornynak. Vagy csak simán légneművé vált és elszivárgott.
Stealnek különleges érzés fogta el a harmadlagos agyát. Lenézett a hasára.
- Kor-korrr-kor! Korrrrr-kor!- korogta a hasa, ami annyit tesz a másodlagos agy nyelvén, hogy ”Éhes vagyok, kaja kell!”. (A második mondatot az obszcénszavak miatt a cenzor kitöröltette.)
[1]Az idegen egy szürke kalapot, ugyanilyen színű Colombo-kabátot viselt, de hátul a gallérja nem volt lehajtva, hogy nyakát a háta felől is védje. A nyakára kék és fekete csíkos sálat tekert. Alatta fehér inget és azon, barna kötött, rombuszokkal díszített mellényt viselt. A testéhez egy fekete bőr övvel, pedig a fehérbarna nadrágját rögzítette. Persze zoknit és cipőt is viselt! Vékony magas ember volt, kábé a 70-es éveiben járt. Arca ovális, és az öregségnek köszönhetően ráncos is volt, bár, ha azt nézzük, hogy hetven akárhányéves, ahhoz képest nem tartotta rosszul magát. Haja őszen hullámos volt, ami szinte egybeolvadt a vastag fekete szemöldökeivel, mi alatt kék szemek ültek. Járomcsontja nem szögelt ki annyira, mint hősünknek, inkább beleolvadt a mosolyráncába, meg a szeme alatti táskákba. Látszott rajta, hogy jó erőben volt, hisz idős korára sem hízott el, bár aurája különös módon félelmet és egy időben tiszteletet sugárzott, de ezt általában senki sem vette észre, illetve senki sem érezte.
