13. Fejezet: Atlantisz… 6.rész

- Hmm… valószínűleg, mivel kicsit sokat pihent a gép, túladagolhatta az első ember részére az isteni töltést, és majdnem tényleg isten lett…- gondolta Nur-Salat magában.

- Isteni érzés!- mosolyodott el Simson, majd Nur-Salat felé fordult- Ha a katonáim belemennek, akkor ők ugye nem fognak ilyen erőssé válni, mint én!?- kérdezte gondolatátvitellel Simson Nur-Salattól.

Nur-Salat arcán a meglepődés körvonalait lehetett látni. Nem hitte volna, hogy Simson a telepátiát is elsajátította.

- Ha ők is belemennek, akkor ők már csak képességeid halvány másolataival fognak rendelkezni.- válaszolt telepátiával Nur-Salat.

- Akkor, most egyesével mindenik belemegy a gépezetbe és létrehozzuk a világ eddig még nem látott erősségű seregét! Én leszek a parancsnok!

- Miért te?- kérdezte az egyik német gyalogos, de Simson szétáramozta a fejét, majd holtan eset össze.

- Van valakinek még kérdése?- nézett körbe Simson fenyegetően- Inkább örüljetek, hogy erősebbek lesztek, a mostani mi léteteknél!

A katonák egymásra néztek és egyesével, az elsőbbségért versengve mindegyik átment az istenítő gépen. A doktort is beleértve.

Steal és Mák lerakta Sochyt a földre.

Steal felé hajolt.

Sochy nem volt magánál.

Steal most a nő zsebére nézett, ahol a nyaklánc fényesebben világított, mint valaha. Hősünk óvatosan kivette a zsebből a cuccot és felemelte, hogy jobban szemügyre vegye a fénylő tárgyat. Úgy gondolta, hogy Sochy rosszulléte valamilyen kapcsolatban kell, hogy legyen a világító gyöngysorral, vagy ha nem is a gyöngysorral akkor…

- Érzek valamit!- szimatolt a levegőbe Nur-Salat, mint egy Nazgul, aki megérezte a gyűrűt, és Steal felé fordult.

A tömeg szétnyílott, egy kis utat képezve kettejük között. Nur-Salat a nyakláncra nézett, majd lassan elindult Steal felé.

Hősünk megremegett. Be kell vallani, félt az istennőtől.

Az istennő leguggolt a nő mellé és hősünkre nézett.

- Ezt elvenném!- vette ki a kezéből Nur-Salat a nyakláncot és a saját nyakára csatolta fel- Ezzel, már teljesen az erőm teljében vagyok! Az első orichalcum, amit saját testemből készítettem! Köszönöm Stainless Steal és neked is Sochy Happygood!- mondta és a kezét a nő fejére helyezte.

Sochy még mindig eszmélet vesztve feküdt a földön.

- Ezt csak azért teszem, mert segítettél visszatérnem! És szeretem azt, hogyha tartoznak nekem!- mondta az istennő.

Steal nem törődött most semmivel.

Csak egyszerűen vissza akarta kapni az elájult Sochyt.

Nur-Salat keze kéken felvillant, majd egy-két másodperc múlva elemelte Sochy feje felől és megfogta a nyakláncot, ami ugyanúgy felvillant.

Steal nem látott semmi változást hősnőnkön.

Sochy még mindig a földön feküdt. Sőt, mikor megnézte Sochy pulzusát, nem is érzett semmit.

- MIT CSINÁLT MAGA?!- ordította Steal és óvatosan felemelte Sochy fejét és újból megnézte a pulzusát- MIT TETT?- kérdezte, majdnem dührohamot kapva hősünk.

- Megmentettem az életét! Itt van a nyakláncban!- mosolyodott el Nur-Salat és megrángatta a nyakláncot, miután kéjes örömmel Stelre mosolygott- Ő már a nyakláncban van! Az enyém! Egybe forrt velem! Olyan sokszor vettem át a teste felett a hatalmat, hogyha legalább még egyszer eltudtam volna érni az átalakulást, akkor ott helyben átalakult volna ő belém!

Steal nem akarta elhinni, hogy Sochy meghalt.

Féltve megsimogatta a fehér és immár a kihűlt arcot.

- Sochy itt vagyok!- mondta hősünk üveges szemmel- Halihó!? Sochy!?- mondta Steal és megsimogatta a nő pihe-puha arcát- Ne menj oda, ahova még nem kéne menned!- nézet könnyes szemmel Steal Sochyra- Figyu!- mondta remegő hangon Steal és eltűrte Sochy haját- Még nincs vége ennek az átkozott könyvek- csuklott el a hangja -ne menj még el!- mondta pityeregve Steal és végigsimította a megpróbáltatott kezét Sochy sima, fehér és hideg arcán, majd elsírta magát.

Mák csendesen, magába borulva nézte Sochy aranysárga haját, ami már nem fénylett annyira.

Mák a földre huppant.

Sochy kezei kifehéredtek.

Szemei a távolba néztek. Nem pislogott.

Az arcán, mindig ott lévő vigyor, most eltűnt. Halálsápadt volt tekintete.

Csak az ajkai voltak rózsa pirosak.

Steal megpaskolta óvatosan Sochy arcát.

- Ébredj fel kérlek!- sírta- Ébredj fel.- hajtotta le a fejét Sochy fejéhez és óvatosan azzal is meglökdöste- Nem alszol.- mondta elkeseredve és reménytelenül, majd Sochyra borulva újból elsírta magát.

- Na, jól van!- lépett elő Dr. Űbermensch a tömegből, akit ez a jelenet teljesen hidegen hagyott- Ön, Nur-Salat istennő… Az ön testér szedték szét öt felé, és zárták be azokba a kis bikaszobrokba?

- Ez így igaz! Mr. Dr. Űbermensch!- fordult a doki felé, aki teljesen meglepődött, hogy az istennő tudja a nevét- Bizony, önt is ismerem! Láttam, hogy min is kísérletezett! És azt is tudom, hogy most mire is akart kilyukadni! Arra, hogy időutazást tegyen!

Dr. Űbermensch némán hallgatta, amit az istennő mondott.

- Lehetséges? Úgy értem, hatalmában áll, ebben az idősíkban, az egész kozmikus világmindenség lineárisan, folyó, eddig még megszakítatlan cselekmény egyvelegét, megállítani és visszajátszani?- kérdezte a doktor érdeklődve és megvakargatta a két kis szarvacskáját.

- Nem csakhogy visszajátszani Űbermensch! Hanem még át is élhetem, és bele is avatkozhatok, ha kedvem tartja! Erre építettem egy szerkezetet! Azt hívom én időkapunak! A másik templom oltáránál van!- mondta és odafordult.

Stealt mindeközben uralhatatlan düh és bosszúvágy fogta el.

Felnézett könnyes szemmel Nur-Salatra.

Óvatosan lehelyezte a törékeny női testet, majd az istennőre ugrott, hogy szétverje a büdös képét. Azonban, mintha köd lett volna a nő teste, áthatolt rajta.

A földre huppant.

- Nocsak, mi a hézag?- nézett le Nur-Salat hősünkre- Nem tud a picike emberke megölni egy istennőt? Mi? Hehehehe!- mondta és belerúgott hősünkbe, aki egy tartóoszlopnak esett, majd onnan Sochy és Mák közé- Ilyet többet ne csinálj!- mondta fogvicsorgatva Nur-Salat és átugrott a másik oltárhoz, ami fél kiló méterre volt.

Mindenki nagyot nézett.

Majd a doktor félelmét, leküzdve, szintén átugrott a másik oltárhoz.

- Gyerünk, kövessék őket!- mondta Simson, de egy beosztottja megállt előtte.

- Velük mi legyen?- kérdezte és hőseinkre bólintott.

- Hagyjuk itt a sorsukra!- nézett le Simson rájuk undorodva- Ennél nagyobb büntetést már nem szabhatunk ki rájuk!- mondta Corny és kárörömmel teli mosollyal Stealre nézett, majd elrugaszkodott a talajtól és a másik oltárhoz ugrott.

A beosztottja is hőseinkre nézett, majd ő is átugrott.

Steal Sochyhoz kúszott és megfogta a kezét. Steal kezét odaszáradt vérfoltok, és az izzadtság miatt odaragadt por fedte be. Sochyé puha, tiszta és jéghideg volt.

Az élet már teljesen elhagyta.

Steal Sochyra nézett és megtörölte a könnyeit.

- Ne félj!- mondta hősünk és újból végigsimította kezét Sochy arcán, és a nő homlokához rakta a sajátját- Nem hagylak el! Itt soha!- mondta sírva, majd felállt.

Bár remegett a lába egy kicsit, ez sem lehetett akadály számára.

- Remélem van még benne annyi energia, hogy én is, istenkorcs lehetek…- lépett Steal az istenítő gépbe, ami azonnal bekapcsolódott.

13. Fejezet: Atlantisz… 5.rész

- Biztosíthatom, hogy igazat mondok!- mondta hősünk kimerülten és Simsont vállon lökve tovább indult.

Simson utánanézett, de nem szólt semmit. Ő is tovább ment, terelgetve a megmaradt embereit.

Végül, néhány perc múltán az egyik templom aljához értek.

Steal felnézett a tetejére, ami eléggé magasan volt.

- Gyerünk! Tovább! Nem állunk meg!- rikította Simson és rálépett az első lépcsőfokra- Mozgás, felfelé! Te meg, Régengrt! Hagyd itt a dzsipet, mert ott fent úgyse lesz rá szükség!

Régengrt biccentett, behúzta a kéziféket és kiszállt a kocsiból és csatlakozott a tömeghez.

Simson kijelentésére mindenki morgott, de végül is megindult a tömeg.

A lépcsőfokok különösen magasak voltak.

Hősünk megállt az első lépcsőfok előtt és a templom tetejére nézett újból. Vett egy nagy lélegzetet és óvatosan rálépett a lépcsőfokra.

Majd tovább lépett.

Stealnek mindegyik lépcsőfok után kellet egy kis szünetet tartania. Nehezen bírta önmaga és Sochy cipelését.

Jó néhány lépcső után ismét megállt egy hosszabb ideig. Kifújta a levegőt. Aztán az előtte lévő lépcsőkre nézett. Vett egy mély lélegzetet.

Homlokáról patakokban folyt a veríték. Egy kicsit még remegett is.

Vett még egy levegőt, majd félő tekintete, a templom tetejére csúszott. Újból. Jó messze volt még a vég.

Sóhajtott egyet, majd újból az előtte lévő lépcsőkre nézett.

Katonák haladtak el most mellettük.

Mindegyik kimerült volt, a meneteléstől, és a lépcsőmászástól, a harctól. Egyszóval mindentől. Senki sem segített hősünknek. Mindenki csak a maga bajával volt elfoglalva, hogy nehéz a fegyver, fáj a lába, meg hogy izomláza van.

Stealék lemaradtak a tömeghez képest, de nem maradtak felügyelet nélkül. Utánuk még volt öt gyalogoskatona. Legalább is Steal csak őket látta, a szeme sarkából.

Mást nem.

Steal fellépett a következő lépcsőre, azonban megtántorgott, és majdnem elesett, de Mák mögötte, megtartotta.

- Menjünk együtt!- lépett fel Mák Steal mellé, aki hálásan rá mosolygott.

Sochyt ezek után ketten cipelték felfelé. Gyorsabban tudtak haladni, bár most többször megálltak, mert Mák nem tudott a lábán lévő sebbel szaladni. De így is leelőzték a gyalogosokat és Simsonék után ők lettek az elsők, akik feljutottak a csúcsra.

Ööö… úgy értem, a templom tetejére!

Te kis huncut!

A lépcsők felett volt az oltár, ami körül kőoszlopok álltak. Ezeket a rájuk vízszintesen fektetett, tégla alakú, kövek kötötték egybe. Az oltár ennek a közepén helyezkedett el. Különös egy oltár volt, azt meg kell hagyni. Egy modern gépezetből állt az egész.

A gép közepén egy körben egy fordított kúpalakú, legjobban egy reszelőre hasonlító eszköz volt. Ennek a közepén pedig egy nagy kristály helyezkedett el. Erre hajolt négy gépies kar, egy szép félkörívet írva le a levegőben.

- Ez lenne az? Az istenítő szerkezet?- kérdezte Simson és megkocogtatta a karokat.

Ekkor valahonnan egy nagy robajjal három lila golyó bukkant fel és a templomok között lebegő fényforrásba csapódtak be, amit, egy-egy fényesebb felvillanás jelzett.

- Ez meg mi?- kérdezte Dr. Űbermensch és az egyik kőoszlopnak támaszkodott, a fényforrás felé nézve, ami most egyre jobban fénylett.

Steal eltakarta Mák szemét.

Mák pedig Stealét.

Sochy meg úgy is csukva tartotta.

Egy alak kezdett kialakulni a fényességből. Az alak egy nő volt. Haja, mintha a vízben lett volna, úgy úszott a levegőben. Öltözéke egy tógaszerűségből állt, de díszesebb volt, mivel a szélén hullámspirál díszelgett. Nem csak az egyik vállán vetette át, hanem a másikon is, és két fibulája tartotta egybe a lepedőt, ami tóga. Lábai vékonyak voltak és formásak. Úgy, mint az egész teste. Meg a feje. Azonban szemei pirosan fénylettek, úgy, mint az ajkai. Szájában viszont cápafogak ücsörögtek, ami kicsit ijesztő volt benne, ha mosolygott. Az egész női alak kékesen világított.

Lassan lejjebb ereszkedett, majd a templom tetejére lépett óvatosan.

- Én…- kezdte vízhangosan a mondókáját- …Nur-Salat vagyok! Atlantisz védő és energia istene!

- Nur Salat?- Háháhááhhá! Ez vicces!- törölte meg a könnyeit Simson- Nur Salat!! Érted?! Áháhhááhá! Herr Ober! Nur Salat bitte!- nevetett hangosan, de gyorsan elhallgatott, mert senki sem csatlakozott hozzá.

- Ne szakíts félbe te kis pondró!- fordult Nur-Salat Simson felé- Áááá!- nyújtózott ki a női alak- Végre visszatértem! Akkor most bosszút állhatok azért, amiért szétszedtek!

- Ja, igen! Segíthetnél beindítani ezt… köhüm …a szerkezetet!- bökte oda neki Simson és újból megkocogtatta a gépezet karjait.

- Ahogy látom egy nagyravágyó kis pondró emberke! A jobb agyféltekéjét nem is használja! Sőt, ahogy látom a bal is csak 2%-os kapacitással működik. Hm… Talán még hasznát vehetem!- mondta magában Nur-Salat és kezét kinyújtotta a gépezet felé.

A keze elfolyósodott és levált belőle egy kis csepp, ami gömbé alakult, majd egy idő után megszilárdult. Mindenki csendben figyelt. Még Mák és Steal is. A kis golyó ott lebegett az istennő keze előtt, majd mikor suhintott egyet a kezével, a lilás golyó belerepült egy rejtett halacskaszájba, ami működésbe hozta a gépet.

A gép karjai kiegyenesedtek, és a közepe, elkezdett forogni.

- Állj rá!- mondta Nur-Salat és Simsonra mutatott.

- Isteniség! Jövök! Köhm!- mondta izgatottan Simson és a gépezetre állt.

- Akkor most kapaszkodj meg jó a nadrágodban!- mondta Nur-Salat, mire a gépezet karjai elkezdtek Simson körül forogni.

Az alatta lévő kristály áramot vezetett Simsonba, de úgy, hogy látszottak a csontjai. Simson felordított.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!- valahogy így.

A gépkarok gyorsabban kezdtek forogni és azokból is delejes villámok csaptak Simsonba, mire Corny teste felvillant.

Mindenki elfordult, mert annyira fénylett Simson, hogy a napra lehetett nézni, de őrá nem. Bár, ezt a hasonlatot máshol használjuk általában, de hát kérem! Mondjon jobbat!

Végül a fényesség elmúlt és a karok befejezték a körbeforgásukat.

Simson csodálkozva körbenézett.

De nem látott semmit!

Illetve amit látott az csak a nagy fehérség volt.

Megpróbált lelépni a gépről, de mivel nem látott, leesett.

- Áu!- kiáltotta, mert beverte a fejét, az egyik kőoszlopba, de nyomban felkelt.

Megtapogatta a testét, először is a legfontosabb részét, majd mikor érzékelte, hogy meg van, tovább siklott, de a kezei megakadtak a homlokán, ahol két kis szarvacska nőtt ki, mint egy kisördögnek

Az istennő felé fordult.

Legalább is úgy gondolta, hogy arra néz.

- Nem látok! Nem érzek semmit változást! Ugyanolyan vagyok, mint azelőtt, egy különbséggel! Azaz két különbséggel! Ezekkel a szarvacskákkal!- mutatott azokra Simson, de a sapkájával egyből eltakarta- Nincs különbség! Sőt rosszabb! Egyáltalán nem látok!- kiáltotta Simson és fenyegető testtartással Nur-Salat felé közeledett.

Legalább is ő úgy gondolta, hogy arra közelít.

- Nyugalom! Nyugalom!- csitította az istennő- Ifjú barátom!- hallatszott a háta mögül- Vársz egy kicsit és visszatér a látásod! A szarvacskákkal, meg ne is törődj!

Simson megállt egyhelyben és várt.

És nem hiába!

Látása visszatért!

Sőt jobban látott, mint azelőtt!

- Ez már mindjárt más!- mondta és most az egyik embere felé nézett.

Megmozgatta az ujjait, majd kitárta felé az egyik kezét. Koncentrálni kezdett. A kezén, az erek kidudorodtak, majd az ujj begyeiből delejes villámok csapódtak az előtte lévő egyénbe, aki azon nyomban legördült a templomról, miután szétáramozódott az egész teste.

- Húh! Ez nem semmi!- ismerte el a saját újonnan kapott erejét Simson és elmosolyodott meglepetésében.

13. Fejezet: Atlantisz… 4.rész

- Van valami, amit el akar mondani Mr. Stainless, mielőtt még egy ilyen szörnyetegbe futnánk?- kérdezte Simson és kimarta hősünk kezéből a revolverét, majd a maradék töltény a markába szórta és behajította a tóba.

- Ez minket is meglepetten ért!- válaszolta hősünk, mire visszakapta a fegyverét.

- Eszem ágában sincs őket védeni Herr Kern…- mentegetőzött Dr. Űbermensch, aki most bujt ki a hátsó dzsip, biztonságot adó kerekei mellől- …de azokban a forrásokban, jegyzetekben, és tanulmányokban nem volt ilyen szörnyről szó, amiket én olvastam.

Simson hőseinkre vicsorgott, majd előre ment, az osztag elejére.

Hőseink hálálkodva néztek Dr. Űbermenschre, de ő közömbös maradt, sőt nem is érdekelte az, hogy hőseink megakarták köszönni neki, azt amit tett. Az látszott rajta, hogy halálakor nem akar a pokolra kerülni, és az üstben rotyogni, ezért tett valami jót is az életében. De ezzel kimerítette az erre szánt tartalékait és követte Simsont, lehagyva hőseinket.

A csapat végre elhagyta a hidat, és most egy ugyanolyan nagy térre érkeztek, mint amikor csak a városba léptek be, a nagy falat követően. Mindenki lepihent. Teljesen izzadtak és fáradtak voltak az elmúlt küzdelemtől. Simson egyszer csak csettintett egyet, mire valaki előkapta a nagyobb bikaszobrot, és Cornyak dobta.

Simson felemelte a szobrot. Szemügyre vette a kocsi fényénél, majd kikapta a zsebéből a kis kulcsot. Ki akarta nyitni, azonban még be sem helyezte a kulcsot a helyére, a lila golyó egyszerűen kitört a szoborból és tovarepült, a város szíve felé. Simson csak nézett, hogy mi van. Nem tudta, hogy ez most jó-e, vagy rossz.

Miközben a golyó repült, maga körül felkapcsolta az összes utcai világítást.

Máris világosabb lett. A csodálkozás miatt a legtöbben feltápász-kodtak.

Végül az elszabadult golyó, a magasba emelkedett, a város fölé. Ott, mint egy robbanás, kifényesedett, majd valamilyen leírhatatlan hullám söpört végig az egész városon. Hőseink, és nemhőseink egyaránt egy széllöketként érzékelték ezt.

Megtántorogtak a löket hatására.

Az összes utcán felkapcsolódtak a lámpák, amik a halak szájában lévő kis kristályok voltak.

Szereplőink így már mindent láttak a városból. Bár, ha nem is mindent, többet.

Itt is hatalmas házak, piacterek, utak, vízvezetékek, magasba ívelő hidak álltak, kicsit megrongált állapotban. Oh, majdnem elfelejtettem, Csontvázakban sem volt hiány.

De azok főleg a téren voltak, nem pedig az út mentén. Nyilvánvalóan azért, mert a Kránken felfalta őket és kiköpdöste a csontjukat. természetesen azért is, mert oxigénhiányban megfulladtak, de itt a szörnyeteg miatt volt több lelet.

Mindenki csak bámult.

A város gyönyörű volt. Hatalmas épületek magaslottak, némelyikek pedig még folytatódtat is volna, de a barlang levágta a tetejüket. Ugyanígy járt egy, a Circus Maximusra rettentően hasonlító pálya, ami csak félig volt meg. Ugyanerre a sorsra jutott egy kisebb, a Colusseumra hasonlító épület is, valamint több kisebb oszloprendek, amik valószínűleg egy-egy istenség templomaiként szolgálhattak régebben.

Simson abbahagyta a csodálkozást a városon, majd a földre dobta mérgesen a, még mindig a kezében lévő, bikaszobrot.

- Gottverdammt!- kiáltotta Sismon és újból csettintett, mire valaki elkezdett a zsebeiben matatni.

Végül a matató megtalálta, azt amiért matatott, majd a kisebb szobrocskát dobta fel a levegőbe. Egy gyalogos elkapta és tovább dobta. Egy másik is így tett. A szobrot előre dobták Simsonnak ám, mikor Corny lett volna a következő, hogy elkapja, a levegőben eltérült a szobor, amiből ezúttal is, kitört a lila golyó és a város közepe felett lebegő fényesség felé kezdett el szélsebesen süvíteni.

Simson megint csak nézett.

Meg mindenki más is.

Senki, az égvilágon senki, sem tudta, hogy mi is történik valójában. Csak a forgatókönyv író. Bár, ebben sem vagyok biztos.

A kis golyó egyesült a nagyobbal, mire vakító fénycsóva szabadult fel. Hőseinknek el kellet takarnia a szemüket (természetesen mindenki ezt csinálta, nem csak a hőseink) sőt, néhányan még el is fordultak, mert az ő szemük allergiás volt az ilyen erős fényekre.

Az egyesülést követően, valamilyen erő, mindent egy kicsit a ragyogás felé húzott. Ez az erő csak az utakat beborító poron, és kisseb kavicsokon látszott, amik egymáson hemperegve a város közepe felé gurultak. Mintha egy kis feketelyuk keletkezett volna a templomok felett. Egy-két másodpercig történt mindez, majd utána egy kék burok alakult ki, ami, mint egy hangrobbanás, el kezdett kitágulni. A hullám gyorsan terjedt. Hőseinknek (és természetesen a többieknek) arra sem volt idejük, hogy igazán feltudják fogni a helyzetet.

A hullám miatt mindannyian hátra estek, a dzsip pedig hátrébb tolódott egy kicsit.

- Mi a franc volt ez? Köööhöhm!- kérdezte Simson a földön könyökölve.

- Egy hatalmas erejű impulzus löket!- tápászkodott fel a doki- Oda kell mennünk! Azokhoz a zikkuratokhoz!- mutatott Dr. Űbremensch a templomokra- Valószínűleg ott van az időgép!

- JÓL VAN EMBEREK! AKKOR MOZGÁS! MOZGÁS! MOZGÁS!- kelt talpra Corny- Gyerünk már! Ott akarok lenni a templomoknál, egy órán belül! Nem fogunk már sehol se megpihenni! Gyerünk!- kiáltotta Simson és sorban felrugdosta az embereit.

- Sochy jól vagy?- kérdezte Steal, mert látta, hogy Sochy nincs annyira rendben.

Már akkor se volt valamilyen jó passzban, mikor még csak az első lila golyó szabadult el. De a második után látványosan rosszabbul lett.

- Olyan érzésem van, mintha… mintha közeledne valami…- mondta fáradtan és nehezen pislantott egyet.

- Sochy!- paskolgatta meg a nő arcát gyengéden Steal- Maradj velünk! Amint lehet, elszabadulunk innét!- nézett Steal Sochy tengerkék szemeibe, amik halványabbak voltak- Jó?

- Jó.- mondta a nő erőltetve, és látszott rajta, hogy ezt a szót is az utolsó akaraterejével tudta kipréselni magából- Akkor menjünk.- mondta erőtlenül és megpróbált felállni, de összecsuklott.

Szerencséjére, hogy hősünk ott volt mellette és elkapta.

Steal nem kérdezett többet.

Felkapta a kifáradt nőt a vállára, és elindult a többiekkel a templomok felé.

Sok utcán mentek keresztül.

Mind tele volt csontvázakkal. Láttak lerombolt óriás házakat, elszenesedett fagerendákat, és sok, csatára emlékeztető jeleket.

Steal véletlenül megbotlott, egy kiálló kőben. Kilengését felerősítette a vállán hordozott női súly, amitől nekilökődött egy csontváznak, ami egy falnak támaszkodott. A koccanás hatására porrátört a csontváz, és a koponya Steal elé gurult.

- Bocsi haver!- kért elnézést barátságosan a csontváztól hősünk és az előtte lévő koponyára pillantott.

Hősünk eddig még észre sem vette, de a koponyákon, mindegyiken, kivétel nélkül, két-két szarvkezdemény csúcsosodott ki.

- Jesszus Úr Isten! Ez a mutáció biztosan az istenítő gépezet egyik utóhatása volt. Fogadni mernék rá…

- Hogy mondta?- fordult a tömegből Steal felé Simson kíváncsian- Istenítő szerkezet?

- Igen.- válaszolta félénken és kurtán hősünk.

- Ezt Krétán tudták meg?- hunyorított a doki hősünkre és közelebb lépett hozzá.

- Igen.- fordult felé hősünk- Atlantisz vesztét… a nagyravágyás okozta.- indult tovább Steal a templomok felé- Istenek akartak lenni az emberek… de ezt nem engedték meg nekik az Isteneik és így elpusztították a várost!- rövidítette le a történetet hősünk.

- Szóval van itt egy istenítő szerkezet? Köhüm!- állt hősünk elé Corny- Akkor mutassa meg, hogy hol van!- mondta Simson és undorodva hősünkre nézett.

- A… az egyik templonál!- bólintott hősünk kis hezitálás után, az egyikre.

Bár a hasára ütött, fogalma sem volt, arról, hogy milyen nagy igazság volt abban, amit mondott.

Simson méregette hősünket, majd meg vakarta a torkát és köhintett egyet.

- Fokozzuk a tempót!- tartotta a szem kontaktust hősünkkel, de már félig elfordult- Köhhmmm! Öt perc múlva ott akarok lenni annak a templomnak a tetején!- mutatott Simson az egyik tetejére, majd újból Steal felé fordult- Ajánlom, hogy igazat mondj Stainless!- hajolt közelebb Simson- Mert ha nem! Köhm!- köhögött Steal arcába- Akkor szétlőjük Miss. Sochyt, majd Mr. Mákot és végül Önt is. És muszáj lesz végignéznie a barátai halálát úgy, hogy semmit… az égvilágon semmit sem fog tudni tenni ellene, mer el lesz törve a két keze és a lába!