2009. december 3.

3. Fejezet: A nagy Búúuummm 1.rész

…Egy előadáson vagyunk, egy téglából épült kétemeletes lakóház második emeletén lévő lakásában, egy előadóteremmé átalakított fogadószobában[1]

- Miss. Sochy[2] attól tartok, hogy…

- Tőlem tart? Mr. Fountain!? Úgy gondolja, hogy kezelhetetlen, őrült, depressziós, vadállat vagyok, hihetetlen elképzelésekkel?!- borzolta fel a haját Sochy és Mr. Fountainra düllesztette ki a szemét.

- Ige… ööö…- habozott egy percre Mr. Fountain és körbenézett óvatosan- Persze, hogy nem!- mosolyodott el- Elolvastam az összes jegyzetét, irományát és azt kell mondjam, hogy… nos…- nézet újból körbe- …rendkívül érdekes! Úgy értem… nagy a képzelőereje!

- Ez nem csak képzelgés! Tényleg látom azokat a nevető bohócfejeket körülöttem!- válaszolta Sochy, de elharapta a nyelvét, mert rájött, hogy a rossz mondatot mondta. Elállította a vérzést egy nagy nyomókötéssel és folytatta- Elnézést, Atlantisz nem kitaláció, vagy fikció!

- Dikció?- kérdezte egy gazdag ember, aki nem volt annyira művelt, mint amilyen gazdag.

- Még az se! Nézzen körül!- mutatott körbe Sochy a teremben és körbefordult- Az összes talált tárgy, ami itt van azokon a polcokon…- mutatott a kandallónál lévőkre, a falon lévőkre, szóval mindegyikre- …arról az ”elveszett” kontinensről származik!

- Ez a tányér is?- vett a kezébe az egyik vendég egy tálat- Erre az van írva, hogy Made in: China!

- Annak a kivételével!- intette le Sochy bosszúsan- De például, ez a nyaklánc!- mondta és leszerelte az egysoros kék-rubintokkal kirakott, márvánnyal díszített, 24-karátos arany-opál gyöngyfüzéres nyakláncot a nyakáról- Mindig, mikor felveszem, érzem, hogy egy magasabb lélek, Atlantisz védőistene, Nur-Salat, itt van velem és átjárja a lelkem. Csak vegye fel!- adta Mr. Fountainnek a nyakláncot Sochy, mire ő nagy nehezen, de felvette- Érzi, hogy egy hatalmasabb lélek járja át a testét?- kérdezte bizakodva Sochy.

- Oh, igeeeennnn!- rebegte- Érzek valamit!- mondta teljes beleéléssel Mr. Fountain- Amit most érzek az az, hogy… ROHADT ÉHES VAGYOK!

- Ha ez a cucc igaz, akkor én elterjesztem az egész világon a védjegyemmel!- mondta egy anyagias öreg nénike, aki kivett egy kubai kézzel sodort szivart a disznóbőr táskájából és beledugta a disznó szájába.

- Mrs. Phig!- mondta Sochy nyugodtan és barátságosan miközben felé fordult- FOGJA BE!- kiáltotta le a nőt, kinek a haja hátrafelé kiegyenesedett, ráncai eltűntek a légáramlat hatására.

Ez kell ide, nem a Visít innovációja!

Sochy visszavette a nyakláncát Mr. Fountaintól és felrakta a helyére.

- Réges régen, egy messzi-messzi kontinensen volt Atlantisz. Platón szerint a kontinens Héraklész-oszlopain túl volt…

- És ez most tulajdonképpen merre van? Úgy értem a viszonyítási alap?- kérdezte Mr. Fountain és összekulcsolta a kezeit.

- Nos… ma a Gibraltári-szorost tartjuk Héraklész-oszlopainak. Szóval valahol az Atlanti-óceánon kellene keresnünk Atlantiszt, ami egy hatalmas kiterjedésű királyság volt. Az emberek békében éltek egymás mellet. A leírások szerint az atlantisziak magasak voltak, megjelenésük a többi nép között isteninek tűnt.- mutatott egy váza díszítésére Sochy, amin néhány nagy és több kisebb alak fogott kezet harci díszben- Bár voltak hátrányai is annak, hogy magasak voltak… mindig lefejelték a szemöldökfákat. Ruházatuk újszerű volt, így csodálattal néztek fel rájuk az alacsonyabb kultúrával rendelkező népek. Civilizációjuk messze megelőzte a távoli népek kultúráját. Könyvtáraikba, nem könyvek, hanem adathordozó kristályok tárolták az információkat! Ismerték az elektromosságot, az antigravitációt, meg az időutazást is! De Poszeidon az utóbbit betiltotta nekik. Legalább is, a leírások ezt támasztják alá… - haladt tovább Sochy és egy freskókép másolatához lépett, majd rámutatott arra is, amin egy hatalmas örvénylő kör volt a közepén és négy magas ember éppen beleugrott- Oh, és már ők is használtak az autókat!- emelte fel a mutató ujját Sochy- De nem olyanokat, amilyeneket, mi ismerünk, mert ők nem 95-ös benzint használtak! Sőt, nem is benzinnel ment a kocsijuk! Az autóik lebegtek!- demonstrálta Sochy a lebegést a kezével- És a föld mágneses hálójának köszönhetően közlekedtek. A város közepén voltak a templomaik, amiket legjobban talán…- gondolkodott el Sochy- …az Azték naptemplomokhoz hasonlítottak. E fölött lebegett a város védőistenének a szíve. Nur-Salat szív-kristálya, ami védte a városlakókat a természet viszontagságaitól, valamint ez látta el energiával az összes szerkezetüket. Azonban, mint minden birodalomnak vége szakad egyszer… ezt természeti csapások söpörték el a föld színéről…

- Mi is történt a kontinenssel pontosan?- kérdezte Mr. Brody akinek csak ez az egy mondata volt az egész könyvben, de jól megfizettük érte.

- Épp most akartam kitérni rá!- mutatott Mr. Brodyra- Néhány elveszett és soha meg nem került krónikák és iratok szerint Poszeidón, Atlantisz teremtő istene egy isteni gyűlést hívott össze, amin azon beszélgettek a többi istennel, hogy mi legyen a város sorsa…

- Várjon! Egyáltalán, miért is hívta össze Poszeidón ezt a gyűlést?- kérdezte Mr. Fountain, aki most egy gyors mozdulattal megpödörte a bajuszát és zsebéből elővett egy régi, aranyberakású pipát és a szájába vette.

- Ennek az egyik súlyos oka az volt, hogy a városban elterjedt a lopás, a gyűlölet, a gyilkosság, a nagyravágyás és hihetetlen nagymértékben az AIDS az Ebola, meg a lepra is. De annyira, hogy már senki se tudta kordában tartani ezeket. A másik súlyos oka az volt, hogy az Atlantidák, Atlantisz újgenerációs lakói, nem elégedtek meg egyszerűen azzal, hogy csak kinézetükben hiszik más népek őket isteneknek. Tulajdonságukban is isteniek akartak lenni és mások felett uralkodni. Meg… nem akarták a fejüket folyton beverni az ajtókba, és minden ajtót magasabbra akartak építeni. Az egész földön. De az ugyebár, több munkával, nyersanyag kitermeléssel járt volna, és ők már nem voltak hajlandók ezt az alantas munkát megcsinálni, ezért rabszolgákat kezdtek el alkalmazni, más országokból összelopkodva az embereket. Ezért titokban, sereget gyűjtöttek a Héraklész-oszlopain túl lévő birodalmak meghódítására. Poszeidón látva mindezt, a fertőzések hatásait, azt hogy Atlantiszban egyre csak rosszabb lett az életszínvonal, a csalások, a bűnözések, és a dicsvágy fokozódott, úgy döntött a többi istennel, ez volt a gyűlés, hogy egy hatalmas árhullámot bocsátanak rá a városra és a közeli vulkán kitörésével teljesen maga alá temetnek minden nyomot. Azonban Nur-Salat kötelességének tartotta figyelmeztetni a város lakóit, hogy tisztuljanak meg, vagy nagy esélyük lesz egy előre, pontosan kitervelt apokalipszisre. Az emberek összezavarodtak a hír hallatán és a város központja felett lebegő kristályt öt részre szedték szét, majd elrejtették öt kis tárolóedénybe. Öt kis, bika alakú tárolóedénybe, hogy ne egyesülhessenek újból. Nem tudták azonban, hogy az a kristály nem a város felett uralkodó Poszeidóné, hanem Nur-Salaté volt, aki meg akarta őket védeni. Ők ezzel Nur-Salatot megölték, de a halála ellenére, az utolsó erőfeszítéseivel egy védőburkot vont a város köré és megmentette Atlantisz egy részét a végzetes csapástól, de a város elsüllyedt a tengerbe. Így a birodalom nagy része eltűnt a föld színéről. Örökre. Azonban Proklosz Tiamoszhoz írt művében említ három szigetet, ahova az atlantisziak elmenekültek, még az árvíz elől…

- Valami bizonyíték Atlantisz létezésére?- kérdezte Mr. Brody aki nem bírt belenyugodni, abba, hogy csak egyetlen egy mondatot szánt neki a forgatókönyvíró ebben az egész marhaságban.

- Ha néhány ókori birodalom mondáit összevetjük, találhatunk bennük Atlantiszra utaló fejezeteket. Például még az indiai mondavilágban is! A Mahábhárata című eposzban. Valamint van egyiptomi vonatkozása is, hisz egy papiruszon is van rá néhány utalás, amelyet ma Oroszországban, Leningrádban őriznek. De emellett Szólón is említi, aki Egyiptom Szaisz papjaitól hallott az elveszett kontinensről. Platón is ír róla a Kritiasz dialógusában, de az hírtelen félbeszakad. Megtalálható a sumér mondakörben is. Továbbá az árhullám, illetve az özönvíznek a dátuma, ami elpusztította a birodalmat, közelítőleg megegyezik az Ószövetségben említett özönvíz idejével.- mondta Sochy és egy kis hatásszünetet tartott, hogy mindannyian fel tudják fogni korlátozott agyi kepeségeikkel- Mind a különös sumér ábrázolásmód, az egyiptomi hieroglifírás egyes elemei, a bikatisztelet, mint a Krétaiaknál, megtalálható eme leleteken.- mutatott körbe Sochy a szobában a leletekre- Tehát mondhatjuk, hogy Atlantisz hagyatékát még mindig őrizzük.

- Már többször emlegette azt a kristályt ami a város felett volt… mégis, miféle kristályról van szó pontosan?- kérdezte újból Mr. Brody, akinek már tényleg nem lesz több szövege ebben a könyvben, mert mikor majd megy haza az előadás után, tragikus hírtelenséggel elüti egy úthenger.



[1] A terem hatalmas volt. Legalább 12m*12m-es. Ennek közepén egy hosszú, bükkfából készült, míves faragású és díszítésű asztal állt, fehér, bársony asztalterítővel leterítve. Körülötte rengeteg ugyanolyan faragású szék helyezkedett el. Volt egy kandalló is, közel az asztal egyik végéhez. A parkettán egy hatalmas piros perzsaszőnyeg terült el. Az utcáról a szobát az ablakokra akasztott pirosas fehér függönyök takarták el a kíváncsiskodók elől. A kandalló melletti sarokban fadobozok voltak felstócozva egymásra. Ezek mellet volt a főbejárata a lakásnak. A bejárat mellet egy kis kör asztal volt, rajta egy szép kék vázával és egy pirosas-fehér abrosszal. Ennél a falnál az egyik sarokban volt egy bőrgarnitúra, ami egy kanapét, és két karosszéket foglalt magában. Eme három bútor által határolt háromszög közepén feküdt egy dohányzóasztal, azon pedig egy aprócska lámpa. A virágtapétás falakat, több helyen különféle kézi faragású antik bútorok, polcok, tele mindenféle értékes műkinccsel, takarták el. Ezek mind-mind rettentő értékesek voltak. A főbejárati dobozoktól, az átellenes sarokban, egy ajtóvezetett egy folyosóra, majd onnan három ajtó nyílt. Egyik egy hálószobára, a másik egy konyhára a harmadik pedig egy fürdőszobára nyílott. A fogadószoba tele volt vendégekkel és mindenhol ősi talált tárgyakat lehetett látni. A polcokon, az asztalon, egyszóval mindenhol.

[2] Sochy aranybarna, vállig érő, göndör haja, tengerkék szeme, rózsapirosas arca minden hím nemű emberegyedet kis hezitálásra késztet, mikor vele beszéltek. Arca kissé elnyújtott volt. Álla gyerekes, nem olyan határozott, mint hősünké. Járomcsontja sem dudorodott ki úgy, hanem csak éppen annyira, hogy a kissé ovális arcocskáján ez ne szépséghiba legyen. Hosszú, fekete szempillái fésűként vágták ketté a tengerkék íriszét. Hosszú, formás lábai, na és persze az elülső- és a hátulsó lökhárítóinak méretei meglehetősen kiváló arányban álltak egymással. Bőre, a legtöbb helyen albínó fehér volt, de ahol a nap érte ott már egy kicsit barnásabb volt. Sochy egy fehér, fűzős toppot, eperszínű miniszoknyát, vékony, barna harisnyát és egy magas, fekete sarkú cipőt viselt. A nyakán, egy szép nyaklánc lógott csillogva, fülein meg hasonló fülbevalók fityegtek. Az ellenállhatatlan alakot Sochy parfümje még inkább fokozta, ami az árvácskával keveredett tigrisliliom, a szegfűszeg, a különböző egzotikus indiai fák és a meleg ámbra illatával bolondította meg a férfiakat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése