…New Yorkban vagyunk, három nappal Sochy lakás felrobbanása után…
Az ég tiszta volt, leszámítva azokat a szmogos, savas eső felhőket, amiket a nagyvállalatok felhőharcolói karcoltak ketté a magasban. Az egyik karcoló még meg is hajolt egy kicsit, mer nem szerette volna, hogy egy elszánt terrorista által eltérített utasszállító beleszálljon, mint majd a mellette most épülő kereskedelmi központba…
Madártávlatból, gyönyörű kilátás nyílott a városra. A zöldellő parkok, a békés családi házak, a szép sugárutak, a hipermarketek, a sarki fűszeresek, utcai újságosok, akik sose adják vissza a visszajárót, öt csillagos hotelek, panziók, gyorséttermek, bungalók, sorházak, a köztük lévő sikátorok, és a szemétkupacok felejthetetlen látványt nyújtottak. Látható volt még az Ológia Egyetem is, ahol hősünk dolgozott, de most jelenleg nem ott volt.
Most a Városi Kórház második emeletén, a 648713-as szobában lábadozott.
A kórház kulturált volt. Minden szoba mellé járt legalább két miniszoknyás nővér[1]. (Ez talán lehet az egyik magyarázat arra, hogy a kórházban miért szinte csak férfiak voltak betegek.) Na, mármost ez a miniszoknyás cucc, csak akkor volt rossz látvány, ha ezek a személyek férfiak voltak. Női betegeknek, biztos jó volt, de, mivel itt is működött a demokrácia, és a férfi betegek sokkal többen voltak, ezért ezt rossznak tekinthetjük.
Na, ugorjunk tovább a nővérekről, úúú, ejha, bár annál a saroknál lévőnél elakadnék egy kicsit…
Na, mindegy…
Tágas folyosói voltak, fehéres kékre lefestve. Több szintes volt és könnyen el lehetett jutni a különböző részlegekbe.
Délelőtt volt, kábé úgy kilenc óra körül lehetett.
Mák lépett be a kórházba. Körbenézett, majd egy váróterembe ment és ott, mivel nem volt jobb dolga, köbe-körbe kezdett el járkálni.
Steal orvosát kereste, aki elvégezte rajta a beavatkozást Egy doktornőt keresett. Nagyon remélte, hogy összefut vele.
Váratlanul a váróterem sarkánál egy doktornő fordult be.
Máknak, mihelyt meglátta, elállt a lélegzete. Csak a doktornőre tudott koncentrálni. Szív verésének ritmusa felgyorsult, és úgy érezte nem fog tudni beszélni, mert egy gombóc alakult ki a torkában, ami most már a szájában és az orrában telepedett meg.
Annyira megbabonázta a doktornő barnás fürtjei, hogy most teljes erőből nekiment a falnak, és hátra kiterült, a földön.
A doktornő természetesen odasietett, hogy megnézze, nincs-e valamilyen baja.
Ő még nem tudta, hogy egy jól megszerkesztett terv áldozata lett.
- Bekapta a csalit! Hiihhiih!!! És be is fogja! Még ma! HIHHHIHIHI!- mondta magában Mák, mire elmosolyodott, és előre a mai estére gondolt.
Ekkor érkezet hozzá a doktornő. Leguggolt és Mák felé hajolt. Megnézte a pupilláit, meghallgatta a szívét, majd a pulzusát megmérte. Nagyjából mindent rendben talált. Ekkor nyitotta ki a szemét Mák.
- Jajj!- mondta Mák, úgy, mintha fájna a feje- Doktornő! Köhüm!- színészkedett Mák- Köszönöm, hogy megmentette az életemet!
- Oh, igazán semmiség.- legyintett- Nem csináltam semmit.- szabadkozott a doktornő.
- Oh, dehogynem! Mondja… hogy tudnám ezt jóvátenni?- kérdezte Mák és a doktornőre pillantott, de választ nem várva, saját kérdésére felelt- Ma este egy étteremben?
A doktornő értette a célzást. Elmosolyodott és huncutul Mákra nézett.
- Oké!- egyezett bele a játékba.
- Jól van! Akkor majd ide jövök nyolcra önért, kedves… ööö…
- Angelina.- egészítette ki a doktornő.
- Angelina.- ismételte Mák nagy beleéléssel- Szép név!- mondta és a nőre mosolygott, aki visszamosolygott- Én Mák vagyok.- fogtak kezet- Örülök a találkozásnak!
- Úgy szintén!- válaszolta a doktornő vidáman.
Mindketten felkeltek, természetesen Mák felsegítette a doktornőt, majd leporolta magát, és szépen a nőre nézett.
- Mondja, szépségem, Angelina! Merre lábadozik Stainless Steal, a barátom? Melyik szobában?
- Őt hozták be az este, három nappal ezelőtt? Ugye?
- Pontosan! Hogy maga mi mindent tud? Én csak ma tudtam meg és egyből idejöttem.- adta elő Mák a kis füllentését, hisz már volt Stealnél.
Már akkor is ott volt, mikor a hordágyra rakták.
- A barátja ott van!- mutatott egy hosszú számkombinációval rendelkező szobára a doktornő.
- Köszi Angelina! Akkor, ma, nyolckor, a kórház bejáratánál!- lépett az ajtó felé Mák.
- Ott leszek!- hangzott a csintalan válasz és a doktornő is folytatta az útját.
Mák elfordult, majd az ajtóhoz ment. Majdnem felugrott volna örömében, de tudta, hogy ezt nem szabad így kimutatni. Csak legyünk egy kicsit előzékenyek, és titokzatosak. Akkor minden sínen lesz! Bekopogott a szobába, de senki sem válaszolt.
Kinyitotta az ajtót, majd belépett a szobába és becsukta maga mögött azt.
A szobában fél sötétség uralkodott, mivel az ablaknál el volt húzva a függöny, hogy a beteget ne bántsa a fény. Steal a szoba közepén egy ágyon feküdt. Éppen pihent. Mindkét oldalon mellette, különböző műszerek mutatták a szívritmusát, a vérnyomását, meg az agyhullámait, de az a készülék valószínűleg elromlott, mert csak egy egyenes vonalat húzott úgy, mint az agyhalottaknál. Bal válla be volt kötve a lövés által okozott seb miatt, ugyanúgy, ahogy a homloka is. Az egyik karjába valamilyen ételízesítővel ízesített sárgás hagymával és répával telli sósfolyadék volt kötve, mert az infúziót összetévesztették a konyhán a tyúklevessel. A szobába nem is volt szinte más, csak néhány szék, a magánvécé az ajtó mellett, és a kézmosó, meg egy fehére festett szekrény. Az egész szoba pedig fehérre és kékre volt festve. Mint a folyosók.
Mák közelebb ment Stealhez és feltérdelt az ágyra, hogy megnézze a vállán a kötést, de az egyik monitoron lett egy nagy kiugrás. Mák felpillantott a monitorra. A monitoron az első kiugrást követően egy folyamatos nagy amplitúdójú ciki-cakkos egyenes jelent meg.
- Ej, ha. Ez valami rosszat jelenthet?!- kérdezte bizonytalanul Mák, mire Steal kinyitotta a vörös szemét, ami elkerekedve türemkedett ki a koponyájából, úgy, minthogyha felfújták volna, mint egy lufit.
- Nem kapok levegőt!- próbálta ordítani Steal, de csak hörögni tudta rekedtes hangjával, miközben a fején az összes ér kitüremkedett.
- Csak próbáld meg!- mondta Mák izgatottan és Stealhez hajolt- Nagy levegő és ennyi…
- Nem tudok, mert a golyóimon térdelsz!- nyögte ki végre Steal a baját, de már az ájulás kerülgette.
- Oh, bocsika.- mondta Mák és azonnal leszállt Steal ágyáról, valamint a golyóiról, majd leült egy székre, amit az ágy mellé húzott.
Steal megkönnyebbülten felsóhajtott, majd csönd lett. Semelyikük se szólalt meg. Aztán egyszer csak mégis Mák kezdeményezett párbeszédet.
- Sochy mindent elmondott.- mondta és kinézett az ablakon, amin most a nap fényesebben sütött be.
- Oh, tényleg?- fordult Mák felé hősünk a fél szemére hunyorítva- Khöhmhmmm.- krákogott hozzá egyet.
- Ja.- válaszolta Mák röviden és velősen, majd Steare nézett- Néhány ember meg akart titeket ölni, de te megmentetted az életét.
- Valóban ezt mondta?- nézett Steal gyanakodva Mákra.
- Nos, ööö… - vakargatta meg a tarkóját Mák- Nem.- nézett az ablakra- Azt mondta, hogy a szobájába menekültél és, hogy ő mentett meg téged a totális haláltól…
- Totális halál?- mordult fel Steal- Mi?!- kiáltotta- Nincs is ilyen szókapcsolat!- nézett a plafonra hősünk- Ostoba egy nő! Á…- legyintett a levegőbe egyet- Nem kellett volna el mennem! Mindig valami galibába keveredek, ha látom… Sochy meg a saját ostoba elképzelései… Ez az Atlantisz, az elveszett kontinens is! Áh! Hókum az egész! Ha megnézzük, Pangea szétválásánál nem volt elég hely sehol egy másik kontinensnek. Ennyi! Kész-passz! Ügy lezárva! Good bye! The end!
[1] Itt Magyarországon, mi a „nővér” szó alatt szinte mindig egy kedves nőt értünk, mert a szóban már benne van a „nő”. Ez azonban Angliában, az USA-ban, és sok más külföldi országban egy összefoglaló név, a doktor asszisztensére, amibe a férfiak is, és nem csak a nők, beletartoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése