A másik oltár, hasonlóképpen nézett ki, mint az első. Ezt is oszlopok díszítették, és az oszlopokat hosszú sziklatéglák tartották egybe a magasban. Ennek a körnek a közepén volt egy négyzet alakú kiemelkedés. Az volt az oltár.
- Remek!- dicsérte az előbb elhangzott ötletet Dr. Űbermensch és hátrált egyet az ottani oltártól, megvakarva a két kis szarvacskáját.
Nur-Salat kikerülte a többi félistent és az oltár elé lépett. Mellkasa kitüremkedett, mintha hatalmas lélegzetet vett volna, miközben kezeit előre nyújtotta az oltár felé. Szemeiből pirosas-vörös tűz csapott ki, majd az ujjaiból, olyasfajta energia szabadult az oltárra, amit a katonák úgy érzékeltek, mintha egy délibábot láttak volna. Olyannak lehet elképzelni, mint amikor a levegő hullámzik a hőségben. Mikor az istennő befejezte a műveletet, a templom megrezgett.
Aggódva néztek körül a félistenek, de Nur-Salat megnyugtatta őket, hogy nem kell semmitől se berezelni, mindig ezt csinálja a rakoncátlan herkentyű.
A rengést követően, a négyzet alakú oltár a négy sarkánál fogva fülcsikorgató hangot adva, szétnyílt, és az így keletkezett lyukon egy karika emelkedett ki. A látszólag fémkör, hüvelykujjnyi vastagságú és ugyanilyen széles körívű volt. Az igazat megvallva, nem fémből készült. Egy ismeretlen fémszerű agyagból állt az egész szerkezet, de az egyszerűség kedvéért hívjuk csak fémnek. A kört az alján, egy díszes, kőhenger rögzítette. A gépezet mellett egy kis halacskafej bukkant elő, a henger mellett.
- Hűha!- nézett nagyot egy szőke, kékszemű félisten- Ez teljesen olyan, mint a csillagkapu, abból a sorozatból!- tátotta el a száját a társaival egyetemben.
- Majdnem!- villantotta ki a cápafogait Salat- De ez egy időkapu!- hangsúlyozta ki- Nem pedig a csillagkapu! Nos… Ahhoz, hogy működjön… kell egy különleges fém! Mi, Atlantiszban ezt orichalcumnak nevezzük. Ilyenből áll például ez a nyaklánc is!- emelte el a nyakától Salat a nyakláncát- Két dologra használhatjuk ezt a fémet! Egy lélek elraktározására… és energia-nyerésre. Például, hogy működjön ez a szerkezet! Egyetlen egy orichalcum kell hozzá és már mükszik! De ezt nem akarom felhasználni!- engedte vissza a nyakláncot a helyére- Ez volt a legelső, amit készítettem és ha a testemet netán újból elveszteném, ennek segítségével újra erőre kaphatok…- mondta az istennő, de az arcán látható volt, hogy jóval többet tud, csak nem akarja elmesélni, nehogy valamelyik okosabb visszaéljen az átadott tudással.
Azért, hogy ezt az arckifejezést ne vegyék észre a körülötte állók, az egyik kezét az oltár felé nyújtotta, eltakarva az alsó arcrészét. A kézfeje cseppfolyóssá vált, azonban nem folyt el sehova. Ott, egyhelyben lebegett. Majd váratlanul hátrahúzta, mire egy csepp levált az ujjairól és megszilárdult a levegőben lebegve. Nur-Salat, kezét, ami időközben visszaalakult szilárddá, a golyó mögé tolta, amitől a kis orichalcum golyócska a halszájába pottyant. A halacska mohón elnyelte.
- Ez…- hunyorított a doki- …olyan golyó volt, mint az Ön kristályai!- mondta Dr. Űbermensch az orichalcum golyó után nézve.
- Jó megfigyelő!- mosolyodott el az istennő- Tudja… mivel én készítettem az orichalcum golyókat, a többi isten, egy isteni tanácson úgy döntött, hogy méltón akarnak megalázni engem, amiért szembeszálltam velük. Végül úgy döntött a tanács, hogy olyan darabokra szedik szét a város felett lebegő szívemet, amiknek alakjai megegyeznek az én általam alkotottakéival.- emlékezett vissza az istennő és arcára komorság szállt- Azt gondolták, ez méltó büntetés… és megalázás számomra.- vett bosszúsan egy mély lélegzetet Salat és a távolba meredt.
- És, hogyhogy ezzel nyerte vissza az ereje teljét?- kérdezte a doktor kíváncsian és az istennő nyakán lógó kristály-gyöngysorra mutatott.
A kérdés feltevésében, szerepet játszott, hogy Dr. Űbermensch jól látta Nur-Salat arcának vonalait, mikor erről beszélt, még az előző oldalon. Nem bírta azt, a valamit elhallgató, arcot elfelejteni, és azt az arcot sem, amikor Nur-salat az iménti kérdést meghallotta.
Most már nyilvánvalóvá vált a doki számára, hogy nem nagyon akar erről az istennő beszélni, hisz elhúzta a száját.
A doki jól sejtette, hogy az istennő, száj húzása, kellemetlen témát rejt, mert nem nagyon akarta az ilyen bizalmas információit kiadni az olyan jött-menteknek, mit Dr. Űbermensch, Simson, vagy a félistenek. Nur-Salat végül gyorsan átgondolva az elkövetkező terveit, egyeztetet a forgatókönyvíróval, lefizette, és úgy döntött, hogy az igazságnak egy kis részletét azért megosztja a jelenlévőkkel.
- Az én öt kristályom egyfajta… na, mi is a jó szó erre…- nézett a barlang plafonjára- …áh, igen, talán a szimbiózis!- nézet vissza a dokira- Szóval a szívkristályaim egyfajta szimbiózisban élnek ezzel az orichalcummal.- mutatott a nyakláncára- Tudja, nekem is kellet egy kis energia, mert a sajátomat már elhasználtam arra, hogy ilyen sokáig életben maradhassak… mégpedig szétdarabolva… De ezt most hagyjuk!- mondta Nur-salat felvilágosítva Dr. Űbermenschet, és mindenki mást, aki jelen volt.
- Mi a baj? Miért nem működik?- kérdezte Simson idegesen és a fémkör elé állt terpeszállásban, majd adott neki egy jobb egyenest.
Nur-Salat mérgesen Simsonra pillantott, majd tekintete a gépre csúszott át. Kinyújtotta újból az egyik, nem, nem a másik, hanem az egyik karját és megint egy, szinte láthatatlan energiát közölt az eszközzel.
Corny érezte, hogy hátrálnia kellene egy lépést. Nem csak azért, mert Nur-Salat csúnyán ránézett rá, de valahol legbelül, érezte, hogy most valami olyannak kell következnie, ami az egész hátralévő életét befolyásolni fogja.
Egy újabb bekezdés!
Na, jó, nem.
Corny hátrált egy lépést, majd a fémkör egyből megremegett. Simson összerezzen, mint a többi társa, mert senki sem számított erre. A remegést, kékes áram váltotta fel, ami átfutott, majd teljesen átjárta az egész gépezetet. Áram után következtek a szikrák, amik csak úgy pattogtak össze-vissza, majd utánuk elkezdett körbeforogni, a fém kör, egy hatalmas gömböt kialakítva. A gömb belsejében, elmosódott minden. Mintha elgörbült volna a tér és az idő. Olyan érzés kerítette az ott állókat hatalmába, mintha a percek évekké, az évek emberéletekké duzzadtak volna. A levegő vibrálni kezdett a szürkés gömb körül. Szabályszerűen pulzált! Végül megszűnt a pulzálás és a fém keret egyszerűen elfolyt, vagy talán megolvadt, pontosan nem is lehet tudni, de egy biztos. Folyékonnyá vált! Olyan lett, mintha a fém mindigis szilárdvíz, azaz jég lett volna. Persze ez nem igaz, de talán ez a hasonlat a leg szemléltetőbb. Végül az egész gömb olyan lett, mintha egy hatalmas, gyorsan forgó vízgömb lenne.
A félistenek csodálva állták körbe a gömböt. Ilyet még sose pipáltak.
Persze átvitt értelemben!
- Mielőtt beleszállnátok! Van egy fontosabb tudnivaló!- tett egy lépést előre Nur-Salat, és a forgó gömb által keletkezett szél, belekapott hátulról a tógaszerűségébe- Nem szabad lekapcsolni, vagy tönkre tenni a gépet, addig, míg benne vagytok! Ha mégis valaki megteszi- nézett körbe, akkor megsemmisültök! Semmivé lesztek és a világtörténelem folyton táguló féregjáratában rekedtek. A soha véget nem érő sötétség birodalmában fogtok tengeni a végtelenségig, amíg el nem pusztul az összes univerzum.- mondta figyelmeztetve Nur-Salat a katonáknak- Csak ennyire kell figyelnetek!- tette hozzá barátságosan.
- Értette mindenki?- nézett körbe a doki- Akkor befelé, és ott majd bevárjuk egymást!- mondta Dr. Űbermensch és öt embert előre lökött, miközben elgáncsolta őket, hogy biztosan belemenjenek a folyamatosan forgó vízgolyóba.
Az öt ember, mintha vízből lett volna, eltűnt a gömbben.
- Akkor nyerjünk meg egy háborút, ami el sem kezdődött!- mondta Dr. Űbermensch és ő is beleugrott, majd el is tűnt úgy, mintha az egész teste vízből lett volna, ami egybeolvadt, a vízgömb sodrásával.
A többi félistenek összenéztek. Habár féltek egy kicsit az ismeretlentől, mégis beleugráltak a nyertes háború gondolata miatt.
Végül már csak Simson és Nur-Salat maradtak a forgó vízgömb mellett.
Ekkor ugrott ide Steal, egy kis krátert alakítva ki, az oltárhoz vezető lépcsősoron. A becsapódás olyan volt, mintha egy aprócska kis meteor csapódott volna be a földbe. Kavicsok repültek, a föld megrengett, és por szállt mindenfelé, egy kis porfelhőt alakítva ki.
A két meglepődött negatív szereplő először nem látott semmit, a porfelhőn kívül.
Lassan, viszont leült a por.
Hősünk, úgy guggol ott a kráter közepén, mint a terminátor filmekben, a T-1000-res, mikor visszaküldték a múltba.
Pucéran.
Persze hősünk nem volt pucér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése