- Biztosíthatom, hogy igazat mondok!- mondta hősünk kimerülten és Simsont vállon lökve tovább indult.
Simson utánanézett, de nem szólt semmit. Ő is tovább ment, terelgetve a megmaradt embereit.
Végül, néhány perc múltán az egyik templom aljához értek.
Steal felnézett a tetejére, ami eléggé magasan volt.
- Gyerünk! Tovább! Nem állunk meg!- rikította Simson és rálépett az első lépcsőfokra- Mozgás, felfelé! Te meg, Régengrt! Hagyd itt a dzsipet, mert ott fent úgyse lesz rá szükség!
Régengrt biccentett, behúzta a kéziféket és kiszállt a kocsiból és csatlakozott a tömeghez.
Simson kijelentésére mindenki morgott, de végül is megindult a tömeg.
A lépcsőfokok különösen magasak voltak.
Hősünk megállt az első lépcsőfok előtt és a templom tetejére nézett újból. Vett egy nagy lélegzetet és óvatosan rálépett a lépcsőfokra.
Majd tovább lépett.
Stealnek mindegyik lépcsőfok után kellet egy kis szünetet tartania. Nehezen bírta önmaga és Sochy cipelését.
Jó néhány lépcső után ismét megállt egy hosszabb ideig. Kifújta a levegőt. Aztán az előtte lévő lépcsőkre nézett. Vett egy mély lélegzetet.
Homlokáról patakokban folyt a veríték. Egy kicsit még remegett is.
Vett még egy levegőt, majd félő tekintete, a templom tetejére csúszott. Újból. Jó messze volt még a vég.
Sóhajtott egyet, majd újból az előtte lévő lépcsőkre nézett.
Katonák haladtak el most mellettük.
Mindegyik kimerült volt, a meneteléstől, és a lépcsőmászástól, a harctól. Egyszóval mindentől. Senki sem segített hősünknek. Mindenki csak a maga bajával volt elfoglalva, hogy nehéz a fegyver, fáj a lába, meg hogy izomláza van.
Stealék lemaradtak a tömeghez képest, de nem maradtak felügyelet nélkül. Utánuk még volt öt gyalogoskatona. Legalább is Steal csak őket látta, a szeme sarkából.
Mást nem.
Steal fellépett a következő lépcsőre, azonban megtántorgott, és majdnem elesett, de Mák mögötte, megtartotta.
- Menjünk együtt!- lépett fel Mák Steal mellé, aki hálásan rá mosolygott.
Sochyt ezek után ketten cipelték felfelé. Gyorsabban tudtak haladni, bár most többször megálltak, mert Mák nem tudott a lábán lévő sebbel szaladni. De így is leelőzték a gyalogosokat és Simsonék után ők lettek az elsők, akik feljutottak a csúcsra.
Ööö… úgy értem, a templom tetejére!
Te kis huncut!
A lépcsők felett volt az oltár, ami körül kőoszlopok álltak. Ezeket a rájuk vízszintesen fektetett, tégla alakú, kövek kötötték egybe. Az oltár ennek a közepén helyezkedett el. Különös egy oltár volt, azt meg kell hagyni. Egy modern gépezetből állt az egész.
A gép közepén egy körben egy fordított kúpalakú, legjobban egy reszelőre hasonlító eszköz volt. Ennek a közepén pedig egy nagy kristály helyezkedett el. Erre hajolt négy gépies kar, egy szép félkörívet írva le a levegőben.
- Ez lenne az? Az istenítő szerkezet?- kérdezte Simson és megkocogtatta a karokat.
Ekkor valahonnan egy nagy robajjal három lila golyó bukkant fel és a templomok között lebegő fényforrásba csapódtak be, amit, egy-egy fényesebb felvillanás jelzett.
- Ez meg mi?- kérdezte Dr. Űbermensch és az egyik kőoszlopnak támaszkodott, a fényforrás felé nézve, ami most egyre jobban fénylett.
Steal eltakarta Mák szemét.
Mák pedig Stealét.
Sochy meg úgy is csukva tartotta.
Egy alak kezdett kialakulni a fényességből. Az alak egy nő volt. Haja, mintha a vízben lett volna, úgy úszott a levegőben. Öltözéke egy tógaszerűségből állt, de díszesebb volt, mivel a szélén hullámspirál díszelgett. Nem csak az egyik vállán vetette át, hanem a másikon is, és két fibulája tartotta egybe a lepedőt, ami tóga. Lábai vékonyak voltak és formásak. Úgy, mint az egész teste. Meg a feje. Azonban szemei pirosan fénylettek, úgy, mint az ajkai. Szájában viszont cápafogak ücsörögtek, ami kicsit ijesztő volt benne, ha mosolygott. Az egész női alak kékesen világított.
Lassan lejjebb ereszkedett, majd a templom tetejére lépett óvatosan.
- Én…- kezdte vízhangosan a mondókáját- …Nur-Salat vagyok! Atlantisz védő és energia istene!
- Nur Salat?- Háháhááhhá! Ez vicces!- törölte meg a könnyeit Simson- Nur Salat!! Érted?! Áháhhááhá! Herr Ober! Nur Salat bitte!- nevetett hangosan, de gyorsan elhallgatott, mert senki sem csatlakozott hozzá.
- Ne szakíts félbe te kis pondró!- fordult Nur-Salat Simson felé- Áááá!- nyújtózott ki a női alak- Végre visszatértem! Akkor most bosszút állhatok azért, amiért szétszedtek!
- Ja, igen! Segíthetnél beindítani ezt… köhüm …a szerkezetet!- bökte oda neki Simson és újból megkocogtatta a gépezet karjait.
- Ahogy látom egy nagyravágyó kis pondró emberke! A jobb agyféltekéjét nem is használja! Sőt, ahogy látom a bal is csak 2%-os kapacitással működik. Hm… Talán még hasznát vehetem!- mondta magában Nur-Salat és kezét kinyújtotta a gépezet felé.
A keze elfolyósodott és levált belőle egy kis csepp, ami gömbé alakult, majd egy idő után megszilárdult. Mindenki csendben figyelt. Még Mák és Steal is. A kis golyó ott lebegett az istennő keze előtt, majd mikor suhintott egyet a kezével, a lilás golyó belerepült egy rejtett halacskaszájba, ami működésbe hozta a gépet.
A gép karjai kiegyenesedtek, és a közepe, elkezdett forogni.
- Állj rá!- mondta Nur-Salat és Simsonra mutatott.
- Isteniség! Jövök! Köhm!- mondta izgatottan Simson és a gépezetre állt.
- Akkor most kapaszkodj meg jó a nadrágodban!- mondta Nur-Salat, mire a gépezet karjai elkezdtek Simson körül forogni.
Az alatta lévő kristály áramot vezetett Simsonba, de úgy, hogy látszottak a csontjai. Simson felordított.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!- valahogy így.
A gépkarok gyorsabban kezdtek forogni és azokból is delejes villámok csaptak Simsonba, mire Corny teste felvillant.
Mindenki elfordult, mert annyira fénylett Simson, hogy a napra lehetett nézni, de őrá nem. Bár, ezt a hasonlatot máshol használjuk általában, de hát kérem! Mondjon jobbat!
Végül a fényesség elmúlt és a karok befejezték a körbeforgásukat.
Simson csodálkozva körbenézett.
De nem látott semmit!
Illetve amit látott az csak a nagy fehérség volt.
Megpróbált lelépni a gépről, de mivel nem látott, leesett.
- Áu!- kiáltotta, mert beverte a fejét, az egyik kőoszlopba, de nyomban felkelt.
Megtapogatta a testét, először is a legfontosabb részét, majd mikor érzékelte, hogy meg van, tovább siklott, de a kezei megakadtak a homlokán, ahol két kis szarvacska nőtt ki, mint egy kisördögnek
Az istennő felé fordult.
Legalább is úgy gondolta, hogy arra néz.
- Nem látok! Nem érzek semmit változást! Ugyanolyan vagyok, mint azelőtt, egy különbséggel! Azaz két különbséggel! Ezekkel a szarvacskákkal!- mutatott azokra Simson, de a sapkájával egyből eltakarta- Nincs különbség! Sőt rosszabb! Egyáltalán nem látok!- kiáltotta Simson és fenyegető testtartással Nur-Salat felé közeledett.
Legalább is ő úgy gondolta, hogy arra közelít.
- Nyugalom! Nyugalom!- csitította az istennő- Ifjú barátom!- hallatszott a háta mögül- Vársz egy kicsit és visszatér a látásod! A szarvacskákkal, meg ne is törődj!
Simson megállt egyhelyben és várt.
És nem hiába!
Látása visszatért!
Sőt jobban látott, mint azelőtt!
- Ez már mindjárt más!- mondta és most az egyik embere felé nézett.
Megmozgatta az ujjait, majd kitárta felé az egyik kezét. Koncentrálni kezdett. A kezén, az erek kidudorodtak, majd az ujj begyeiből delejes villámok csapódtak az előtte lévő egyénbe, aki azon nyomban legördült a templomról, miután szétáramozódott az egész teste.
- Húh! Ez nem semmi!- ismerte el a saját újonnan kapott erejét Simson és elmosolyodott meglepetésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése