A hatalmas szikla megremegett. Buborékok szabadultak fel alóla, végül a szikla elmozdult és egy örvény beszippantotta hősünket a szikla alá, egy eléggé nagy lyukon keresztül egy csatornába.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!- sikította hősünk, mint egy kislány és megpróbált az örvény ellen küzdeni, de így is beszippantotta.
Nem tudott semmit se tenni.
A víz sodorta magával.
Egy alagút nagyságú járatban sodródott kanyarogva, kavarodva.
Mindenhol fodrozódó víz, és buborékok.
Mást nem nagyon látott hősünk.
Végül egy nagy üregbe nyomódott ki a járatból. Egyfajta tóba aljára jutott. Nem tudott elmozdulni onnan, a beáramló víznyomásának köszönhetően, annyira ömlött be a víz.
Az utolsó lélegzetét vette.
Végül megszűnt a préselő erő. Hősünk, egy, a moháktól már sárgás-zöldben úszó, nagy kőtömbökből kirakott, falat vett észre, a tó egyik oldalát képezve. Steal gyorsúszásba váltott, és a felszín felé kalimpálózott, szélsebesen.
Hősünk a felszínre jutott.
Azonnyomban lepattintotta a fejéről a búvár sapkát, és vett egy mély lélegzetet.
- Áhhhh! Ilyet többet nem csinálok! Az hótziher!- határozta el magát hősünk és szippantott egy mélyet a dohos, áporodott levegőből.
Egy nagy, talán barlangnak mondható, helységben volt. Szürkésfekete fátyol burkolt mindent. Hősünk, mégis észrevette a kőtömbökből gondosan kirakott partot, ami leginkább egy régebbi rakpartra hasonlított. A széléhez úszott.
A partra rakta a búvár fejfedőjét, és magát is kihúzta a partra, ahol kifáradtan elernyedt. Ekkor azonban halványan felvillant néhány kék színű fényforrás.
- Huh!- fújta ki magát Steal.
Egy kis pihenő után felkelt a földről és lecipzárazta magáról a sárga úszóruhát, majd maga mellé dobta. Megigazította az ingjét, a dzsekijét, és a tarisznyáját. A kalapját lekötötte a búvár sityakról, kicsavarta, majd a fejére illesztette. A Tündi-csodakötelét pedig a szütyőjébe rakta, a többi tárgy mellé. Megtapogatta magát, hogy nem vizes-e valamije.
Nem volt semmije se vizes. Kivéve a kalapját.
Leporolta kezeit, majd megfordult.
Előtte egy hatalmas, ugyanúgy, kőtömbökből kirakott fal állt.
A hatalmas fal közepén egy hullámspirálos vonal haladt végig, egy hatalmas szoborig, de a szobor után még jócskán folytatódott a hullámzás, egy másik szoborig, aminek viszont a felső teste a szobor lábánál pihent. Összetöredezve. A folyamatos spirálokból szűrődött a kékes fény az egész terembe. Steal a falakhoz lépett, majd rárakta a kezeit. Simák voltak. Még egy repedés sem volt rajtuk. Felnézett a tetejére. A falat nem tudta volna megmászni, olyan hatalmas és sima felületű volt, meg nem is voltak eszközei a mászáshoz.
Körbenézett.
Egyetlen egy kaput sem látott.
Már amennyire abban a kékes árnyalatú homályban tudott egyáltalán valamit is látni.
Megvonta a vállát, majd odament a szoborhoz.
Hunyorogva nézett fel rá, de mikor rájött, hogy így még sötétebb van, nagyra nyitotta szemeit.
Ez is egy hatalmas bika szobor volt. A feje bika, de a többi része emberi volt.
Steal leguggolt a szobor talapzatához.
Lefújta a port onnan.
Szemei elé a hullámspirál motívumon kívül egy, halacskafejben végződő henger alakú rúd tárult, mint Krétán és Izlandon. Azonban ennek a halacskának volt egy különlegessége. Nem volt a szájában, nyílás, amibe lehetett volna a kis lila golyót bele illeszteni. A rúd körül csak a koncentrikus körök voltak belevésve a talapzatba.
Steal elővette a tarisznyájából a három kő kört és a rúdra helyezte őket, kattanásig. Hátrált egyet és töretlenül a szobrot nézte.
Nem történt semmi.
- Na, most mi a jó túró van?- kérdezte a földre nézve, elkeseredetten, azonban ekkor felvillant a szobor.
Steal azonnal felnézett.
A szobor egy nagy roppanással, kiszabadította a fejét, a kezeit, a testét, meg a lábait. Mindezek alatt sziklatörmelékek ezrei hullottak a földre. Steal alig tudta elkapkodni a fejét, a törmelékek elől.
- HÁÁÁÁÁÁ!- ásított egyet a szobor, mire kinyújtóztatta a kezeit- Jajj!- mondta fáradtan- Teljesen elgémberedtek a lábaim!- ropogtatta meg a bokáit, és ellépett a helyéről- Csináljunk egy kis aerobikot!- hajolt kétszer jobbra, majd kétszer balra a sziklatömeg, és megrázta ráadás képen a csípőjét- Na, most már jobb!- mondta boldogan, és leült a talapzatára, majd hősünkre sandított kék szemeivel- Mit keresel utazó?- kérdezte sziklásan érces hangján, miközben megvakargata az orrát.
- Ööö…- gondolkodott el Steal, földbe gyökerezet lábakkal- …Atlantiszt?- kérdezet bátortalanul.
- Akkor nem kell tovább keresned utazó, mert megtaláltad!- pattant fel a szobor a helyéről, és a fal felé mutatott- Íme Atlantisz! DE!- emelte fel a kezét és azon egy ujját, figyelmeztetve- Ahhoz, hogy beléphess a fővárosba, nekem felkell tennem neked egy fejtörőt.- mondta és hősünkhöz hajolt- Ha jól válaszolsz rá, akkor teneked kell feltenni egyet nekem! És ha arra én, rosszul válaszolok, akkor bemehetsz!- hajolt vissza és leült a talapzatra- Máskülönben, kínok kínjával kínhalált holsz! Részletezzem? Oksi! Nos, a kezeidet letépem, ugyanúgy, mint a lábadat és megcserélem a kettőt, majd így kell táncolnod öt percig! Ha megy, akkor szabadon távozhatsz, de ha nem… hidd el nekem, azt nem akarod tudni!- mondta, kövesen érces hangján.
- Ööö… oké!- egyezet bele Steal, hisz nem volt más választása, vagy hogyha volt is, nem számolt azzal.
- Tehát, teljes tudatában vagy a játékszabályoknak?- kérdezte, válaszra nem várva a szobor- Akkor jó! Elfogadod?
- Ööö… el.- mondta kissé habozva hősünk.
- Akkor a fejtörőm számodra az, hogy…- gondolkodott a szobor- ÁÁÁ, ez jó lesz!- vigyorodott el gonoszul- Nem! Nem! Várjunk! Az túl bonyolult a picike agyadhoz.- törte a fejét a szobor- De talán ez… Nem! Nem! Ez meg pofonegyszerű! Áh!- legyintett- Huh… te, tudod, milyen nehéz egy jó kis velős kérdést feltenni? Mert, az ilyet gondolom egyszerűen megoldod, hogy ’’Mi történik, ha egy megállíthatatlan golyó nekiütközik egy törhetetlen táblának?’’ Nem?
- Ööö… de!- hazudta hősünk bátran.
- Ja.- csettintett csalódottan a szobor- Gondoltam! Húh!- gondolkodott újra el- Nos… talán ez…. Igen!- bólintott- Ez jó lesz! Na, figyelj! Bizonyítsd be, hogy a -1=2-vel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése