Stealék Reykjavíkból egyetlen egy tankolás, és megállás nélkül eltudtak elrepülni Leningrádba.
Leszálltak a gépről, majd intettek egy taxisnak és elindultak a múzeum felé. Kacskaringós utcákon mentek keresztül, tereken, végül, sugárutakon, míg végül megérkeztek a múzeum elé. Kiszálltak a taxiból, becsapták az ajtókat, de máris földbegyökerezett a lábuk.
Egy roppant monumentális épület állt előttük. Szinte végig, az utca jobb oldalát a múzeum foglalta el. Az egész, szép, aranysárgára volt festve, kivéve az ablakok párkányait, a konzolokat, és az oszlopokat a bejárat előtt. Ezek mind, fehér márványból voltak kimunkálva. Az épület bejárata hat oszlopfő mögött rejtőzött, ami felett egy timpanon ábrázolta Nagy Pétert, meg még néhány segédjét. Ennek a tetején pedig egy viking hajó magaslott az ég felé. A lépcsősor mellet, ami az oszlopokhoz vezetett fel, illetve a bejárathoz, mindkét oldalon volt, egy-egy, szintén márványból készült, pontos kidolgozású, éppen ordító oroszlán.
Hőseink csak tátott szájjal bámulták ezt, az utca hosszúságú épületet. A kertjében lévő szökőkutak, és tavak miatt teljesen olyannak nézett ki, mint a Tádzs Mahal.
Végül Steal megrázta a fejét, megfordult és kifizette a taxist, majd elindultak a vizuális inger felé. Bementek a fekete vaskapun, ami a múzeum körül volt.
- Mák!- hajolt Steal Mához és megfogta a vállát- Nálad van az a kis tárolóedény, amit Tuskótól szereztünk?- kérdezte bizalmasan Steal.
- Ja-ja!- bólogatott bárgyú vigyorral Mák- Már lefejtettem róla a fagyott kezet!- mondta mosolyogva.
- Jól van!- nézett körbe Steal és Sochyt maga mellé húzta- Akkor dugd el, biztonságos helyre!- nézet még egyszer körbe- Nehogy azt higgyék, hogy innen loptuk el!- mondta Steal, mire Mák bólintott, majd kifeszítette a gatyáját és beledobta a cuccot.
Sochy és Steal egymásra néztek megrökönyödve, majd Mákra.
Steal elengedte Mák vállát és eltávolodott tőle óvatosan.
- Mi van?- nézett kettőjükre egyszerre, aminek köszönhetően kicsit ketté állt a két szeme- Itt úgysem fogja nézi senki! Nem foghatják meg motozás közben a szerszámomat, meg aztán…- nézett körbe Mák- …nagyobbnak látszik… bár nem mintha nagyobb kellene…- mosolyodott el, és megnyalta az ajkait.
- Nos…- nézett Steal Sochyra- …most már én se fogom megfogni! Az egyszer már biztos!
- Miért!?- értetlenkedett Mák- Jó ez itt! Elfér, mert nem viselek alsógatyát!- mondta elégedetten Mák és újból bárgyú mosoly ült az arcára.
Hősünk és Sochy újból összenéztek.
- Nem viselsz alsógatyát?- nézett Steal elkerekedett szemekkel Mákra.
- Nem!- húzta ki magát hősünk barátja- Sokkal egyszerűbb az életem alsógatya nélkül! Nem kell folyamatosan mosóport vennem a kimosásához. Ha elszakad, nem kell tűt és cérnát vennem, ahhoz, hogy megvarrjam, vagy ha van tűm és cérnám, akkor nő annak az esélye, hogy megszúrom magam varrás közben egy rozsdás tűvel, amiért az ügyeletre kéne elmennem. Ott öt-hat óra várakozás után kapnék egy tetanuszoltást és, amíg a soromra várok, elkaphatok 3-4 betegséget, vagy netán vírust, és akkor meg a korházban lehetek fekvőbeteg, és mivel nincs TB-m, nekem kéne fizetnem az egész ellátásomat. És így tovább! Blablabla!!! Egyszóval nem kell venni alsógatyát és ezzel megspórolsz több szárdollárt egész életed során!
- De a személyes tisztaságod…
- Ne, ne kezdjük ezt!- próbálta Mák csillapítani a népet- Két évvel ezelőtt írtam egy 60 oldalas esszét, az Anti Alsógatyák Egyesület pályázatára, hogy „Miért ne hordj alsógatyát!”. Leszámítva azt, hogy egy másik társulat (név szerint: Mindig Alsógatya Társulat) pályázatára érkezett be… Egész jó lett!
Stealék látták, hogy Mákot sehogy se lehet jobb belátásra téríteni, ezért hagyták a dolgot a csudába.
Megkerülték a szökőkutakat, majd a lépcsősor elejéhez értek. A két monumentális oroszlánra pillantottak, amik úgy álltak a talapzatain, minthogyha csak arra várnának, hogy megelevenedhessenek és rávethessék magukat a gyanútlan járókelőkre.
Félelmetes volt.
- Nekem rossz előérzetem támadt.- mondta kicsit félénken Steal, miközben az oroszlánokat méregette.
- Valami miatt nekem is.- csatlakozott Sochy és belekarolt hősünkbe.
- Áh!- legyintetett Mák lengén- Nem lesz itt Semmi baj!- mondta és elkezdtek mindannyian felmenni a lépcsőn.
Mák előre lépkedett, de egyszer csak megtorpant. A lépcső tetejénél ott volt Basmacskin[1]. Éppen egy munkatársával beszélgetett.
Mák elmosolyodott és olyasfajta boldogság öntötte el a szívét, amit ember akkor érez, ha egy rég nem látott barátot lát.
- Já nye vi zsú![2]- kiáltota boldogan Mák és Basmacskin mellé lépett.
Akaievics nevetett először ezen a köszöntésen, de ennek ellenére válaszolt rá, mert már a hang lejtéséből és a helytelen ragozás és igeidő használat miatt felismerte, hogy ez nem lehet más, mint…
Mák.
- Piáty god názád![3]- mondta, miután abbahagyta a beszélgetést a kollegájával és megfordult.
- Basmacskin!- mosolyodott el Mák és barátian megölelte- Új a köpönyeged?- kérdezte mosolyogva.
- Já!- válaszolt rá és mindketten elnevették magukat.
- Zdrasztvújtye Távárisi![4]- fogtak az ölelés után kezet- Mi gyár-atban err-efeh-lé?- ütötte meg Mák vállát Basmacskin barátságosan, de mégis erősen.
- Zdravsztvújtye!- köszöntötte barátját Mák- Beugrottam hozzád! Megint!- ütötte vissza Akaievics vállát.
- Akk-hor mhost hátesel a ker-hesztségen?- ütötte vissza Basmacskin- A szühz ker-esztségen? Meghitt legy-hen az ha barna?
- Ööö… ezt ne most.- bokszolt Mák Akaievics vállába- De azért majd élek a lehetőséggel!- kacsintott Basmacskinra és lépen könyökölte, de barátságosan!
- Ok-héj!- mondta a hosszúnevű és Mákot véletlenül orcán ütötte, amitől kicsit tántorogva, de arrébb lépett Mák kettőt, nehogy elessen.
Miután észhez kapott Mák lenézett a lépcsőre és a felérő barátaira pillantott.
- Jaj, de modortalan vagyok!- lépett egyet Mák Stealék felé, akik pont ebben a szent pillanatban értek fel- Had mutassam be Dr. Stainless Stealt a…
- Hát mag-ha az ah híres-h Prof. St-heal!- lépett hősünk elé Basmacskin- Nagy csod-hálója vagyok az öhn mhun-kái-hnak!- szorította át hősünket, aminek következtében Steal gerincoszlopa megroppant egy kicsit.
- Én is örülök… mondta szorult helyzetében hősünk- Elvtárs!
- …és hadd mutassam be még… Sochy Happygoodot- folytatta a mondatot Mák és Sochy felé fordult.
- Keg-yhed elbűzölő!- lépett hősnőnk elé Basmacskin és megcsókolta Sochy kezét, miután meghajolt előtte.
Sochy furcsán nézett Mákra, az előző szó miatt, de Mák megnyugtatta, hogy ez csak kiejtésbeli probléma. Sochy megnyugodva fordult vissza Akaievicshez, majd rámosolygott.
- Oh, milyen kedves! Nem olyan, mint te!- fordult Sochy mosolyogva Steal felé.
- Jöjj-henek, meghívom mind-anyhiukat egy jó me-legh vodkára!
- Vodka? Az hány százalékos?- kérdezte Mák aggódva, mert nem nagyon bírja a 70%-osnál töményebb italokat.
De még a rostosakat se!
- Tud-hod, hogy er-hre mit szokt-ham mon-hdani?- kérdezte vidáman Basmacskin- Azt, hogy aj-hándék szesznek neh né-zd a fokát!
- Köszönjük a meghívást, szívesen elmennénk, de a segítségét kérnénk először is!- vágott mindennek a közepébe Steal.
- Akk-hor, visz-hont miben segg-íthetek?- kérdezte készségesen Akaievics és megigazította a köpönyegét, hogy szépen álljon a vállán.
- Ha minden igaz, akkor Izlandról érkezett egy szállítmány, amit ön vett át. Egy iratot tartalmazott. Emlékszik rá?- kérdezte Steal és megigazította a kalapját, mert majdnem lefújta a szél a kis kobakjáról.
- Já! Hogy-neh eml-hékeznék rája? Páhr hete é-hrkezett. Már meg is vizsg-háltuk… nagyhrészt!
- Tényleg? És mire jutottak?- kérdezte izgatottan hősünk, mert ő még el se tudta olvasni teljesen azt a leletet.
- Arhra, hogy valósz-hínűleg időszám-hításunk előtt keletkezh-h-hetett. Gör-högül írthák, egy kis dór és akháj behűtéssel. De a nyeh-lvészeink még nem étkeztek meg. Ő néh-lkülük, phedig nem tudhun-k semhmit mondhani, hogy mihről is szól az irha…
- Meg lehet ezt az iratot tekinteni?- kérdezte Steal és mélyen a leírhatatléan nevű szemébe nézett.
- Nhos… még nincs kiáll-hítva… deh tal-hán be tudhom önhöket hinni a restauráló h-h-helységbe.
- Az remek lenne!- mondta Steal és a többiekre nézett.
Szemében most gyermeki kíváncsiság és a cél előtti öröm fénye ragyogott.
- Akkhor here jöjj-henek!- intett a kezével Basmacskin és bementek a múzeumba.
Mák Basmacskin mellé lépett, és beszélgetni kezdtek azokról az évekről, amit együtt töltöttek, szóval egy kicsit nosztalgiáztak. Több termen, folyosón keresztül haladtak át, majd egy sarkon befordultak egy folyosóra, aminek a vége egy aranykeretes liftben végződött. Ezt a folyosót már a látogatók nem használhatták. Basmacskin körbenézett, hogy nem látja-e őket senki, majd végigmentek a folyosón. Basmacskin megnyomta a lift gombját, mire az kinyitódott és mindannyian betódultak. Egy szinttel feljebb mentek, majd a csilingelés után, kiszálltak a liftből. Egy-két lépést tettek, de hírtelen lövéseket hallottak az egyik tároló helységből.
[1] Akaievics Basmacskin fekete hajú, ugyanilyen pajeszú és szakállú, meg szemű, magas, 40-es éveiben járó férfi volt. Orra egy csírázó krumplira emlékeztetett. Szemöldöke olyan volt, mint egy agyonütött pók. Elnézést, mint több agyonütött pók. Szuggesztív erővel bírt azok számára, akik nem ismerték. Arca kerek volt, bár a valóságérző állal, eléggé furcsán hatott. Máknak mindig is jó barátja volt, már az egyetem óta, hisz szobatársak voltak. Egy fekete, piros négyzetes zakót viselt, fehér inggel és egy lila nyakkendővel. Különleges volt az ízlése, az egyszer biztos…
[2] (orosz) ~Nem látok!
[3] (orosz) ~Öt éve!
[4] (orosz) ~Üdvöz légy elvtárs!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése