Steal nem nagyon szerette a fizikát. Úgy, mint mindenki abban a teremben, kivéve Mr. Prof. Pfhizz tanárurat. Talán ez is közrejátszott abban, hogy hősünk heves elnézést kérően becsukta az ajtót.
Egy lépéssel hátrált az ajtótól, majd a terem számára nézett.
- Várjunk csak!? Nem lehet, hogy a kilencszázhatvankilences teremben lenne az előadásom?- kérdezte magától teljesen jogosan Steal, és elgondolkodott egy kicsit- A francba!- mondta és a homlokára csapott, majd tovább futott a legfelsőbb emeletre- Miért is tévesztem én össze mindig pont ezt a két termet?!- nyüszítette hősünk futás közben.
…Néhány perc múlva a legfelső emeleten…
- Tizenegymillió-hatszázhuszonöt.- számolta Steal a lépcsőfokokat, amikre lépett (2-esével lépkedett)- Hogy miért pont most romlott el az a büdös lift?!- kérdezte durcásan, majd a görcstől összeesve, habzó szájjal a terem[1] elé gurult.
De aztán felkelt, leporolta magát, nehogy a diákjai, a példaképüket piszkosan és kifáradva lássák. Rárakta a kezét a kilincsre, vett egy mély lélegzetet és elfordította azt, de letört.
Hősünk nagyra nyitotta elkerekedett szemeit, majd körbenézett, hogy biztos legyen abban, hogy senki se látja. Majd gyorsan vissza akarta rakni a letört eszközt, de sehogy se passzolt. Még egyszer oda illesztette, de most sem ment. Ekkor mérgesen ledobta a kilincset a földre, minek vízhangja az egész folyosót bejárta, majd megfeszítette az egyik vállát, távolabb ment az ajtótól, és nekifutott.
Betörte az ajtót.
Az ajtó bevágódott, majd Steal szép, kellemesen, minthogyha mi sem történt volna besétált a terembe.
- Jó reggelt!- köszönt hősünk és becsukta maga mögött az ajtót, amit már csak a Szentlélek tartott a helyén.
- Jó reggelt Mr. Dr. Professzor Stainless Steal!- köszönt vissza az egész osztály és ezt a mondatot mindannyian elhúzták, mintahogyan azt a kis első elemibe járó gyerkőcök szokták.
- Elnézést a késésért.- mondta kínosan és a kalapját az ajtó melletti ruhafogasra akasztotta fel, míg a táskáját a tanári asztalra dobta- Mivel nem kaptam anyagot…- csapta össze a két kezét Steal a tanári asztal elé állt.
- Én igen! Kér?- kérdezte egy tanuló a hátsó sorból, akinek egy kis szívószál állt ki az orrából, a szájából egy hosszú pipa, a karjából meg valamiféle fecskendő lógott ki.
- Mit képzelsz! Én nem fogyasztok semmilyen anyagot! Még, hogy én! Anyagot! Hah! Soha! Semmit! Joint? Mennyi van?
- Két kiló! De heri!
- Akkor mindegy.- legyintett Steal- Nem arra az anyagra gondoltam… Nos, amint már mondtam… illetve még nem, de fogok mindjárt… az az, hogy nem azt az anyagot vesszük, amihez nem kaptam az igazgatótól anyagot, hanem továbbmegyünk karcológiában! Vagy…- ráncolta össze a homlokát hősünk és az asztal sarkára nézett elgondolkodva- …várjunk csak…- kezdte el Steal a mondatát gyanakodva és felhuppant a tanári asztalra.
Kinyitotta a naplót.
- Ho-ho!- csillant fel hősünk szeme- Egy tizenkét oldalas esszét kel írnotok, dolgozatként! Mégpedig MA!- mondta és a tanulókra nézett örömteli, önelégült arccal- A második órában!- olvasta a naplopó bejegyzéseit hősünk.
- Az nem lehet Tanár Úr!- mondta az egyik diák kissé vonakodva.
- Mi az, hogy nem?- kérdezte Steal és morcosan felnézett a naplóból.
- Az nem lehet, mert az tegnap volt!- mondta egy másik gyerek.
- A dolgozat tegnap volt?- kérdezte Steal bizonytalanul, mit a gyerekek bólogatása erősített meg… egy kicsit- És… megírtuk?- kérdezte hősünk bátortalanul, mert nem nagyon emlékezett a dolgozatra.
- Nnnn… Igen!- hazudták a tanulók.
- Nem emlékszem rá! De nem baj!- legyintett egyet hősünk- Akkor ismétlünk és felelünk!- jelentette ki Steal és felállt, miközben a tanári könyvet becsukta és ledobta az asztalra egy hangos huppanással- Nos, úgy emlékszem, hogy a nyílhegyeknél hagytuk abba. Ugye? Mégpedig az indián nyílhegyeknél! Nos! Akkor, van itt nekem hét igazi indiánnyílhegyem.- mosolyodott el ravaszul hősünk- Szeretném, hogy kronológiai időrendbe rakja valaki és azt is, hogy indokolja tettét!
- Ez a legkönnyebb Szara! Meg kell keresni, hogy melyik van a leg rosszabb állapotban és az az első, és így tovább.- súgta a barátnője fülébe ezt a mondatot Lévis[2], az egyik nem olyan okos (ejtsd: rendkívül hülye) tanuló.
- Oh, Mr. Lévis!- állt a padja elé hősünk- Kész van az otthoni feladata?- hajolt hősünk közelebb a tanulóhoz.
- Hát…- kezdte félően a mondatát Lévis.
- FORDULJ IDE, ha hozzád beszélek! És sose kezd a mondatot HÁT-tal!- kiáltotta Steal, mire ökölbe szorította a kezét.
Lévis megfordult, a tanár felé és lesütötte a fejét.
- Történetesen…- kapkodta a tekintetét Lévis- …nincs kész, mert… mert… az idegenek elrabolták!
- Nem hiszek az idegenekben!
- Akkor, ööö… a… a kutyám megette!
- Neked nincsen kutyád! A kollégiumban laksz!
- Igaz…- vakarta meg a tarkóját Lévis- …de…ööö a nővérem ellopta!
- A nővéred nem itt tanul, hanem Bolíviában!
- Újrahasznosítottam!
- Te! Hohóóó! Na ne nevetess!- fogta meg a hasát Steal- Sose dobod a szemetet a kukába! Egyszer se láttam az erre való hajlamnak még csak a csíráját se!
- Elfoglalt voltam!- mondta kényszeredve Lévis.
- Na, ja sörözni a haverokkal, a bárban, egy meccs után? Mi?
- Ööö… a repülő indiai elefántok elvitték!
- MI?- nézet nagyot hősünk, mert ilyen baromságot még nem hallott- Gondolkozzál már!- kólintotta fejbe Steal Lévist, amiért simán beperelhette volna testisértésért- Az indiai elefántok nem tudnak repülni! Nincs hozzá eléggé nagy végtagjuk. Ellentétben az afrikaival!- oktatta Lévist hősünk és felnézett- Tudjátok, gyerekek az afrikai ormányosoknak nagyobb a füle. Sokkal nagyobb! Volt is róluk egy ismeretterjesztő dokumentumfilm. Azt hiszem a film címe valamilyen Dumbooó, vagy Rambooó? De az biztos, hogy három o volt benne. Na, mindegy!- legyintett egyszerűen- Mindenesetre, tanulságos! Nézzétek majd meg!
- Elnézést!- tette fel óvatosan Levis a kezét- Oké! Elmondom, hogy mi van!- jutott valami Lévis eszébe- Illetve, azt hogy mi nincs!- korrigálta magát- Úgy értem, hogy miért nincs ami nincs! Na… ért ugye?! Nos… a feladatot ugyebár papírra kellett írni.- kezdte el a gondolatmenetet Lévis.
- Úúúúhhh, tanultál valamit!- szólt közbe Steal és összecsapta a két kezét és az égre nézett hálaadóan.
- A papír fából készül.- folytatta tovább Lévis.
- Jó észrevétel!- egyezett bele Steal és összefonta a kezeit.
- Szóval, a feladatom fákat öl meg! Elnézést, de nem írhattam meg! Green Peaces vagyok! Tiltja a vallásom!
- Nos…- komorodott el Steal arca- ez… izé… nos… ezt el kell fogadnom, izé…- zavarodott meg hősünk- …ebből is látszik, hogy nem fogsz úgy kimenni az egyetemről…- kereste a gondolatait- …mint ahogy bejöttél…- hajolt meg a válasz előtt Steal.
[1] A folyosón csak ennek a teremnek volt az ajtaja. A teremből nézve, a teremajtó az egyik sarokban volt. Vele szemben, kábé úgy három-négy méterre volt a tanári asztal, ami mögött pedig egy 6m*4m-es tábla volt. A tanári asztal előtt három oszlopban 12-12 pad volt elrendezve. A terem végében vitrines szekrények sorakoztak, amikben különféle leletek voltak szép sorban kirakva. Ilyenek voltak a különféle írásokat tartalmazó leletek, pajzsok, ókori fejfedők, régi kerámiák. De ezek mellett, volt egy, a lovagi korból származó egész vértes lándzsás, ami a terem egyik leglátványosabb kiállítási darabja lehetett. Az egyik falon ablakok voltak, addig a másikon különféle díszek, képek lógtak a gravitációnak köszönhetően. A terem szép, és világos volt, mivel az ablakokon besütött a nap.
[2] Lévis egy zöld kötött pulóvert viselt, minek közepén egy nagy ”L” betű volt sárgán belehímezve. Nem, nem, mint Lévis, sem akármilyen ”L”-betűvel kezdődő szó. Kivéve egyet. Mégpedig ez a szó a Losert jelentette, de ezt a jelentését az ”L”- betűnek senki sem tudta… illetve nem erre gondoltak. A pulcsin kívül, sötétbarna nadrágot és fehér inget viselt. (Netán, ha kihagytam valamit, az nem jelenti azt, hogy azt nem viselte, például: nem írtam azt, hogy viselt zoknit, vagy cipőt, vagy alsógatyát, de meglepetésünkre, viselt!) Eléggé fitt gyerek volt, mert az iskola focicsapatának vezető tagja volt. Ebből kifolyólag, zömök és eléggé izmos fiatalembert kell elképzelni. Kerek arcát, barna, göndör fürtjei díszítették, amihez passzoltak az ugyanilyen szemek. Úgy értem, a barna szemek. Arcán még gyermeki vonások voltak, bár már tizenvalahány éves volt, ha nem huszonvalahány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése