- Van valami, amit el akar mondani Mr. Stainless, mielőtt még egy ilyen szörnyetegbe futnánk?- kérdezte Simson és kimarta hősünk kezéből a revolverét, majd a maradék töltény a markába szórta és behajította a tóba.
- Ez minket is meglepetten ért!- válaszolta hősünk, mire visszakapta a fegyverét.
- Eszem ágában sincs őket védeni Herr Kern…- mentegetőzött Dr. Űbermensch, aki most bujt ki a hátsó dzsip, biztonságot adó kerekei mellől- …de azokban a forrásokban, jegyzetekben, és tanulmányokban nem volt ilyen szörnyről szó, amiket én olvastam.
Simson hőseinkre vicsorgott, majd előre ment, az osztag elejére.
Hőseink hálálkodva néztek Dr. Űbermenschre, de ő közömbös maradt, sőt nem is érdekelte az, hogy hőseink megakarták köszönni neki, azt amit tett. Az látszott rajta, hogy halálakor nem akar a pokolra kerülni, és az üstben rotyogni, ezért tett valami jót is az életében. De ezzel kimerítette az erre szánt tartalékait és követte Simsont, lehagyva hőseinket.
A csapat végre elhagyta a hidat, és most egy ugyanolyan nagy térre érkeztek, mint amikor csak a városba léptek be, a nagy falat követően. Mindenki lepihent. Teljesen izzadtak és fáradtak voltak az elmúlt küzdelemtől. Simson egyszer csak csettintett egyet, mire valaki előkapta a nagyobb bikaszobrot, és Cornyak dobta.
Simson felemelte a szobrot. Szemügyre vette a kocsi fényénél, majd kikapta a zsebéből a kis kulcsot. Ki akarta nyitni, azonban még be sem helyezte a kulcsot a helyére, a lila golyó egyszerűen kitört a szoborból és tovarepült, a város szíve felé. Simson csak nézett, hogy mi van. Nem tudta, hogy ez most jó-e, vagy rossz.
Miközben a golyó repült, maga körül felkapcsolta az összes utcai világítást.
Máris világosabb lett. A csodálkozás miatt a legtöbben feltápász-kodtak.
Végül az elszabadult golyó, a magasba emelkedett, a város fölé. Ott, mint egy robbanás, kifényesedett, majd valamilyen leírhatatlan hullám söpört végig az egész városon. Hőseink, és nemhőseink egyaránt egy széllöketként érzékelték ezt.
Megtántorogtak a löket hatására.
Az összes utcán felkapcsolódtak a lámpák, amik a halak szájában lévő kis kristályok voltak.
Szereplőink így már mindent láttak a városból. Bár, ha nem is mindent, többet.
Itt is hatalmas házak, piacterek, utak, vízvezetékek, magasba ívelő hidak álltak, kicsit megrongált állapotban. Oh, majdnem elfelejtettem, Csontvázakban sem volt hiány.
De azok főleg a téren voltak, nem pedig az út mentén. Nyilvánvalóan azért, mert a Kránken felfalta őket és kiköpdöste a csontjukat. természetesen azért is, mert oxigénhiányban megfulladtak, de itt a szörnyeteg miatt volt több lelet.
Mindenki csak bámult.
A város gyönyörű volt. Hatalmas épületek magaslottak, némelyikek pedig még folytatódtat is volna, de a barlang levágta a tetejüket. Ugyanígy járt egy, a Circus Maximusra rettentően hasonlító pálya, ami csak félig volt meg. Ugyanerre a sorsra jutott egy kisebb, a Colusseumra hasonlító épület is, valamint több kisebb oszloprendek, amik valószínűleg egy-egy istenség templomaiként szolgálhattak régebben.
Simson abbahagyta a csodálkozást a városon, majd a földre dobta mérgesen a, még mindig a kezében lévő, bikaszobrot.
- Gottverdammt!- kiáltotta Sismon és újból csettintett, mire valaki elkezdett a zsebeiben matatni.
Végül a matató megtalálta, azt amiért matatott, majd a kisebb szobrocskát dobta fel a levegőbe. Egy gyalogos elkapta és tovább dobta. Egy másik is így tett. A szobrot előre dobták Simsonnak ám, mikor Corny lett volna a következő, hogy elkapja, a levegőben eltérült a szobor, amiből ezúttal is, kitört a lila golyó és a város közepe felett lebegő fényesség felé kezdett el szélsebesen süvíteni.
Simson megint csak nézett.
Meg mindenki más is.
Senki, az égvilágon senki, sem tudta, hogy mi is történik valójában. Csak a forgatókönyv író. Bár, ebben sem vagyok biztos.
A kis golyó egyesült a nagyobbal, mire vakító fénycsóva szabadult fel. Hőseinknek el kellet takarnia a szemüket (természetesen mindenki ezt csinálta, nem csak a hőseink) sőt, néhányan még el is fordultak, mert az ő szemük allergiás volt az ilyen erős fényekre.
Az egyesülést követően, valamilyen erő, mindent egy kicsit a ragyogás felé húzott. Ez az erő csak az utakat beborító poron, és kisseb kavicsokon látszott, amik egymáson hemperegve a város közepe felé gurultak. Mintha egy kis feketelyuk keletkezett volna a templomok felett. Egy-két másodpercig történt mindez, majd utána egy kék burok alakult ki, ami, mint egy hangrobbanás, el kezdett kitágulni. A hullám gyorsan terjedt. Hőseinknek (és természetesen a többieknek) arra sem volt idejük, hogy igazán feltudják fogni a helyzetet.
A hullám miatt mindannyian hátra estek, a dzsip pedig hátrébb tolódott egy kicsit.
- Mi a franc volt ez? Köööhöhm!- kérdezte Simson a földön könyökölve.
- Egy hatalmas erejű impulzus löket!- tápászkodott fel a doki- Oda kell mennünk! Azokhoz a zikkuratokhoz!- mutatott Dr. Űbremensch a templomokra- Valószínűleg ott van az időgép!
- JÓL VAN EMBEREK! AKKOR MOZGÁS! MOZGÁS! MOZGÁS!- kelt talpra Corny- Gyerünk már! Ott akarok lenni a templomoknál, egy órán belül! Nem fogunk már sehol se megpihenni! Gyerünk!- kiáltotta Simson és sorban felrugdosta az embereit.
- Sochy jól vagy?- kérdezte Steal, mert látta, hogy Sochy nincs annyira rendben.
Már akkor se volt valamilyen jó passzban, mikor még csak az első lila golyó szabadult el. De a második után látványosan rosszabbul lett.
- Olyan érzésem van, mintha… mintha közeledne valami…- mondta fáradtan és nehezen pislantott egyet.
- Sochy!- paskolgatta meg a nő arcát gyengéden Steal- Maradj velünk! Amint lehet, elszabadulunk innét!- nézett Steal Sochy tengerkék szemeibe, amik halványabbak voltak- Jó?
- Jó.- mondta a nő erőltetve, és látszott rajta, hogy ezt a szót is az utolsó akaraterejével tudta kipréselni magából- Akkor menjünk.- mondta erőtlenül és megpróbált felállni, de összecsuklott.
Szerencséjére, hogy hősünk ott volt mellette és elkapta.
Steal nem kérdezett többet.
Felkapta a kifáradt nőt a vállára, és elindult a többiekkel a templomok felé.
Sok utcán mentek keresztül.
Mind tele volt csontvázakkal. Láttak lerombolt óriás házakat, elszenesedett fagerendákat, és sok, csatára emlékeztető jeleket.
Steal véletlenül megbotlott, egy kiálló kőben. Kilengését felerősítette a vállán hordozott női súly, amitől nekilökődött egy csontváznak, ami egy falnak támaszkodott. A koccanás hatására porrátört a csontváz, és a koponya Steal elé gurult.
- Bocsi haver!- kért elnézést barátságosan a csontváztól hősünk és az előtte lévő koponyára pillantott.
Hősünk eddig még észre sem vette, de a koponyákon, mindegyiken, kivétel nélkül, két-két szarvkezdemény csúcsosodott ki.
- Jesszus Úr Isten! Ez a mutáció biztosan az istenítő gépezet egyik utóhatása volt. Fogadni mernék rá…
- Hogy mondta?- fordult a tömegből Steal felé Simson kíváncsian- Istenítő szerkezet?
- Igen.- válaszolta félénken és kurtán hősünk.
- Ezt Krétán tudták meg?- hunyorított a doki hősünkre és közelebb lépett hozzá.
- Igen.- fordult felé hősünk- Atlantisz vesztét… a nagyravágyás okozta.- indult tovább Steal a templomok felé- Istenek akartak lenni az emberek… de ezt nem engedték meg nekik az Isteneik és így elpusztították a várost!- rövidítette le a történetet hősünk.
- Szóval van itt egy istenítő szerkezet? Köhüm!- állt hősünk elé Corny- Akkor mutassa meg, hogy hol van!- mondta Simson és undorodva hősünkre nézett.
- A… az egyik templonál!- bólintott hősünk kis hezitálás után, az egyikre.
Bár a hasára ütött, fogalma sem volt, arról, hogy milyen nagy igazság volt abban, amit mondott.
Simson méregette hősünket, majd meg vakarta a torkát és köhintett egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése